Site icon Cs3.hu

Medián: gyengültek az ellenzéki pártok

A közvélemény-kutató intézet januári felmérése szerint jelentősen nőtt a bizonytalanok aránya az elmúlt időszakban, miközben a Fidesz is képes volt növelni a támogatóinak számát, az ellenzék viszont nem.

Megjelent a Medián legfrissebb, a HVG számára készített kutatása, amelyből kiderült, hogy a tavalyi őszi mélypont (65 százalék) után egyre kevesebben érzik úgy az országban, hogy rossz irányba mennek a dolgok (57 százalék).

A felmérésből kiderül továbbá az is, hogy amíg tavaly szeptemberben még a lakosság abszolút többsége szeretett volna kormányváltást, mára ez a szám is relatívvá vált, 52 százalékról 48 százalékra csökkent.

Az ország hangulatváltozása a pártpreferenciákban is megmutatkozik: ma minden harmadik ember, a választani tudó „biztos” szavazók közül pedig minden második a Fidesz–KDNP-re voksolna. A kormánypártok újbóli erősödése viszont nem jár együtt a bizonytalanok számának csökkenésével, a pártot választani nem akaró vagy nem tudó polgárok aránya is nőtt ugyanis a tavaly őszihez képest (37 százalék).

Ebből arra lehet következtetni, hogy az elbizonytalanodás leginkább az ellenzéket sújtja.

Kevés kivételtől eltekintve a legtöbb ellenzéki párt egy-két százaléknyi szavazót még veszített is tavaly szeptember óta.

A közelgő európai parlamenti választások miatt az is fontos, hogy melyik párt tudja átlépni a mandátumszerzéshez szükséges 5 százalékos küszöböt. A Medián szerint erre jelenleg csak a Demokratikus Koalíció (11 százalék), a Mi Hazánk (8 százalék), a Momentum (7 százalék), a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (6 százalék) és a Jobbik (5 százalék) képes.

Exit mobile version