Site icon Cs3.hu

A megfagyástól mentettek meg egy férfit a szentesi polgárőrök

Élelmiszereket juttattak el a külterületen élőknek, és egy életet is sikerült megmenteniük Szentes önkéntes hőseinek.

„Vàrmonostory Mària keresett meg minket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szentesi csoportja részéről, hogy tartós élelmiszereket vigyünk ki külterületen élőknek. Amelyet 2024. január 8-án karitatív jelleggel tanyaprogram keretében hajtott végre gépjárművel a Szentes Polgárőr Egyesület három tagja” – számoltak be az egyesület közösségi oldalán.

Az összekészített tartós élelmiszercsomagokat az érintettek nagyon nagy örömmel fogadták. Hálás szívvel köszönték ezt a kis figyelmességet és persze a látogatást, hiszen az idős egyedül élő emberek már úgy várják a polgárőröket szinte mint a családjukat.

Vörös kód van életben január 8-án 20 órától szombat reggel 8 óráig. A polgárőrök megelőzték egy ember megfagyását azzal, hogy időben érkeztek. Ha nem is mennek be minden tanyába, amikor a külterületet járják, azt azért figyelik, hogy füstöl-e a kémény, illetve van-e mozgás!?

„Így érkeztünk egy tanyához, ahol kitartóan kopogtattunk mire végül nagy nehezen ajtót nyitott egy férfi. Rögtön a hogylétéről érdeklődtünk mire mondta, hogy gyenge és fáradt. A beszélgetés során kiderült, hogy elfogyott a tűzrevalója is. Telefonon megkerestük a térség önkormányzati képviselőjét, aki értesítette a férfi egyik hozzátartozóját és referálta neki az esetet. A helyszínen maradtunk, míg megérkezett a segítség, majd a hozzátartozó intézte a további sorsát” – írják beszámolójukban a polgárőrök.

„Szentes elég nagy külterületét egy szolgálat alkalmával bejárni nehéz volna, ám mindig igyekszünk ott megjelenni, ahol segíteni tudunk. De kérjük a lakosságot, hogy most különösen figyeljenek egymásra és egyedül élő hozzátartozójukra” – tették hozzá.

Forrás, fotók: Szentes Polgárőr Egyesület közösségi oldala

Exit mobile version