Mindszent

Óriási blama Gyurcsányék mindszenti gyűjtése

Teljes érdektelenségbe fulladt Gyurcsány helyi emberének, az Együtt Mindszentért Egyesület elnökének a Nemzeti Konzultáció gyűjtése. A mindszenti választópolgárok kevesebb, mint 5%-a bízta a baloldali politikusra a kérdőíveket.

Mint megírtuk, a Demokratikus Koalíció mindszenti embere is azt próbálta elérni, hogy az emberek ne mondhassák el a véleményüket. A Tisza-parti városban élők azonban okosabbak, és nem dőltek be az uszításnak.

A Nemzeti Választási Iroda hivatalos adatai szerint a legutóbbi, országgyűlési választáson 5315 ember volt jogosult leadni szavazatát. Jancsovics Attila szerdai bejegyzésében – talán egy kis öniróniát gyakorolva, röhögős háttérrel – arról posztol, hogy körülbelül 200, azaz kettőszáz darab Nemzeti Konzultációs ívet gyűjtött. Egy rövid matematikai számítás elvégzése után kiderül, hogy a mindszenti szavazópolgárok kevesebb, mint 5%-a találta érdemesnek Gyurcsány és Márki-Zay szövetségesét arra, hogy neki adja a borítékokat.

Érdekesség, hogy még a baloldali szavazók is beárazták Jancsovicsot. A 2022-ben leadott voksokat vizsgálva kiderül, hogy az ellenzéki összefogásra 932-en szavaztak, aminek a kb. 200 leadott konzultáció szintén csak töredéke.

H. Gábor



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Olaszországban parádézott a mindszenti úszózseni

Szabó Viktor

Belharcok a mindszenti baloldalon

Szabó Viktor

Mindszent fideszes polgármesterjelöltje: Tudjuk biztonságban a gyermekeinket! + VIDEÓ!

Szabó Viktor

Áramszünet lesz Mindszenten

Szabó Viktor

Mindszenten elsőként Pálinkóné Szedlák Renáta, a Fidesz jelöltje, és csapata gyűjtötte össze a szükséges aláírásokat

Szabó Viktor

Mindszenten is nagyot mentek a békepárti jobboldal jelöltjei

Szabó Viktor

Saját elvtársait is szégyelli Gyurcsány mindszenti embere

Szabó Viktor

A mindszenti Ugrai Panna Európa-bajnoki kerettag! 

Szabó Viktor

A mindszenti emberek segítenek, a baloldal gyűlöletet kelt

Szabó Viktor