Site icon Cs3.hu

Moderari: Figyelő szemeinket Lengyelországra vessük!

Már csak kevesen élnek azok közül, akik az utolsó világháborút végigszenvedték, és az ő befolyásuk is lassan semmivé foszlott az elmúlt évtizedben. A hibáikat, amelyek megismétlésétől sokáig meg tudtak óvni bennünket, manapság lázas igyekezettel követik el szerte a világban.

Most a lengyeleken van a sor. Hagyták magukat rábeszélni, hogy a változásra szavazzanak, anélkül, hogy a változás tartalmáról és a változtatás módjáról bármit is tudtak volna.

Magam sem hiszem, hogy ezt írom, de a magyar ellenzéki tömörülés nagyságrendekkel volt tisztességesebb a legutóbbi választásokon a magyar választókkal szemben, mint a most kormányra került lengyel politikai szövetség a sajátjaival.

A „mieink” elmondták, hogy a magyar fiúkat és férfiakat a NATO utasításaitól függően simán háborúba küldenék Ukrajnában, és elmondták azt is, hogy a jogállamiság visszaállítása során ők bizony a jogállam működését ideiglenesen felfüggesztenék. (Utólag még azt is beismerték, hogy külföldről kapott pénzből akarták a hatalmat megszerezni.)

Hazudoztak eközben persze eleget, de a lényeget tekintve a szavazatunk leadása előtt tudtuk, hogy milyen lehetőségek között kell választanunk.

Lengyelországban viszont az igazságnak ez a pillanata a választások után jött el.

A családügyi miniszteri tárcát egy LMBTQ aktivista kapta, ami – valljuk be – erős aránytévesztés.

A lengyel közmédia vezetőit, néhány nagydarab ismeretlen ember kizárta az irodájából, és lekapcsolták az adást. Mindezt a lengyel Alkotmánybíróság egyértelmű tiltása ellenére.

Aztán a lengyel bírák kinevezését véleményező igazságszolgáltatási tanács parlament által választott bíró tagjainak lemondására szólított fel ugyanennek a parlamentnek a kormányzó új többsége. Arra hivatkozik a határozat, hogy a tagokat a parlament választotta meg, nem a bírók maguk közül.

A lengyel parlament ezek szerint nem választhat tagot az igazságszolgáltatási tanácsba, de felmentheti őket. (Mintha otthon csak arról dönthetnék, hogy mikor jövök ki a WC-ről, arról nem, hogy mikor megyek be.)

Ilyen lehet az elegáns, européer eljárás? Az Európai Unió magyar ügyekben határozottan nyilatkozó bürokratái mindenesetre csendben lapítanak.

A legfrissebb, hogy Lengyelországban az azonosítatlan repülő tárgy (UFO) biztosan orosz rakéta. Ami (ugye) katonai támadás a NATO tag ország ellen. Ha pedig támadás, akkor be lehet, helyesbítek: muszáj bevonulni Ukrajnába …

Úgy hiszem, sok mindent fogunk még látni Lengyelországban, amit mi magyarok a 2022-es választások eredményének köszönhetően eddig megúsztunk.

Sajnálom a lengyel barátainkat, de nekünk, magyaroknak értékes ez a lecke: ilyen az, ha a jogállamiságot ideiglenesen felfüggesztik.

Figyeljünk erősen!

Moderari

Exit mobile version