Site icon Cs3.hu

Se Szentesen, se Csongrádon nem lesznek nyitva az egyik üzletlánc boltjai 24-én

Mind a 200 magyarországi üzletét zárva tartja december 24-én, hogy a dolgozók otthon ünnepelhessenek a családjukkal. Az üzletlánc igazgatóságának elnöke szerint fontos, hogy példát mutassanak, és erősítsék Magyarország alapértékeit.

A piacvezető áruházlánc a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és az Egyenlő.hu kezdeményezésére mind a 200 üzletét bezárva tartja majd december 24-én. Mint írják, ez egy úttörő lépés a kereskedelemben dolgozó magyar munkavállalók és családtagjaik számára, akik így békességben, nyugalomban tölthetik a teljes ünnepet szeretteik körében.

A CÖF-CÖKA (Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány) és az Egyenlő.hu célja, hogy a kereskedelmi dolgozók érdekeit képviselje a szeretet ünnepén is, e mögé a kezdeményezés mögé állt be az élelmiszeripari szektorban legnagyobb forgalmat bonyolító Lidl Magyarország.

Grósz Jenő, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke úgy fogalmazott, fontosnak tartják, hogy példát mutassanak, és Magyarország alapértékeit tovább erősítsék.

A család fontossága nem kérdés számunkra, ezért úgy döntöttünk, hogy a szeretet ünnepére mind a 8500 munkavállalónk számára szabadnapot biztosítunk – nyilatkozta.

A vásárlók érdekében pedig december 23-án meghosszabbított nyitva tartással várják őket.

Mint mondják, Magyarországon még nem volt ilyen, de bíznak abban, hogy a társadalmi szolidaritás segítségével más üzletláncok is felismerik, hogy a „profit nem minden”.

Exit mobile version