Site icon Cs3.hu

A Zsoldos tanulója 3. helyezett lett a Petőfi szavalóversenyen

A Szentesi Művelődési Központ október 13-án szavalóversenyt rendezett „Itt van az Ősz, itt van újra” címmel a Petőfi-emlékévhez kapcsolódva. Czuczi Levente, a Zsoldos diákja a 3. helyet szerezte meg – számoltak be az iskola közösségi oldalán.

Egy kötelező Petőfi-verssel és egy szabadon választott prózával vagy verssel lehetett pályázni. A zsűri döntése szerint mindenki választhatott, melyik művet szeretné elmondani. A Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, Seregi Zoltán, és két színművésznője, Földesi Ágnes és Liszi Melinda bírálta el, hogy a 23 szavaló közül kiket tartanak a legtehetségesebbnek.

A rendezvényt a két színművésznő megható, versekből és dalokból összeállított műsora nyitotta meg. A Horváth Mihály Gimnázium és a HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum tanulóin kívül egy tanuló online jelentkezett be Pápáról és mondott verset.

A Zsoldos három versenyzője a 10. B osztályos Kiri Krisztián (felkészítője Báthoryné Majzik Andrea), a 12. C osztályos Nagy Afrodité Napsugár (felkészítője Madácsy Ágota) és az 5/13. B tanulója, Czuczi Levente volt.

Levente az előkelő 3. helyezést hozta el. Elmondta, hogy egyedül készült fel a versenyre, melyre kihívásként tekintett. Gyóni Géza Csak egy éjszakára… című verse meghozta számára a várt sikert, melyhez szeretettel gratulálunk. A másik két tanulót is gratuláció illeti, hiszen felkészültek és helyt álltak a nívós versenyen.

Fotók: HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum

Exit mobile version