Site icon Cs3.hu

Büszkék vagyunk: a szentesi teniszezők Gyulán mutatták meg tehetségüket

Múlt pénteken kilencedik alkalommal rendezték meg Gyulán a Magvető kupát, ahol a Szentesi Tenisz Klub játékosai kiválóan szerepeltek.

A verseny célja, hogy játéklehetőséget biztosítsanak azoknak a gyerekeknek, akik nem versenyszerűen sportolnak a mindennapokban – számol be a versenyről a Gyula TV. A megmérettetésen így az igazolt és a nem igazolt kategóriák szerepeltek. A fiatalok több célt tűztek ki maguk elé a jövőjüket illetően.

Több mint 70-en léptek pályára és fogtak ütőt a nap folyamán. Többek között Békéscsabáról, Mezőberényből, Orosházáról, Sarkadról, valamint Szentesről is érkeztek fiatalok a versenyre.

Minden induló oklevelet, az első három helyezett pedig érmet vehetett át a Magvető Kupa végén.

A szentesi csapat tagjai voltak:

Fotók: Szentesi Tenisz Klub

Exit mobile version