Site icon Cs3.hu

Kutyákkal együtt indult a IV. Kistelek-Ópusztaszer Éjszakai Gyalogtúra

Az 5 évvel ezelőtt 2018-ban született meg az éjszakai túrázás ötlete, amely sok szép estét megélt, mire 2023-ban egy véglegesített formában ismét megrendezésre került, és ebben a formában teremtettek hagyományt a 15 kilométeres táv megtételéhez.

Az ötlet már annak idején is sok ember érdeklődését felkeltette, de a két főszervező tragikus és hirtelen halálesete miatt a család és a barátok döntése alapján, egyesületet hoztak létre, így ezen belül szervezik a közkedvelt eseményt, ahol minden évben megemlékeznek a két fiatal szervezőről. Az idei túrára immár a Kópé Túra Egyesület lehetővé tette, hogy az állatbarátok is lehetőséget kapjanak, ezért kutyusokat is be lehetett nevezni. Az indulás Kistelekről 18.00 és 21.00 óra között zajlott, ahová előzetesen lehetett regisztrálni. Ahhoz, hogy minden résztvevő kellő energiával bírja a távot, a startnál egy zsíros kenyér elfogyasztására is volt lehetőség a szervezők jóvoltából. Az útvonalon 7 ellenőrző pontot állítottak fel, ahol mindenkit frissítővel, apró ajándékokkal és meglepetéssel vártak. Csúri Erzsébet az esemény főszervezője nagy izgalommal készült erre a napra, hiszen 130 adták le a jelentkezésüket, és szerették volna, ha egy nagyon jó hangulatú túra részei lehetnek a táv teljesítői.

„Valóban nagy izgalommal készültünk, több száz pogácsát sütöttünk erre az alkalomra. Számos ajándékot kaptunk, amelyeket a túrázók között sorsoltunk ki. Arra törekedtünk, hogy a nyár végén egy nagyon jó hangulatú eseményt szervezzünk, ahol mindenki kellemesen elfárad, de nem mennek haza, hanem az est hátralévő részét is együtt tölthetjük. Az indulásnál, zsíros kenyérrel kínáltuk az indulókat a beérkezéskor pedig gulyáslevessel vártuk a célba ért túrázókat. Kistelekről indultunk és a cél is itt volt, így ez egy 15 kilométer megtételét jelentette.”

A túrára rollerrel is lehetett nevezni, de voltak, akik futva tették meg a távot. Jó hír volt az állatbarátok számára, hogy kutyákat is be lehetett nevezni, akik ugyanolyan díjazásban és ellátásban részesültek, mint embertársaik, persze a gulyásleves helyett kutyakonzervvel jutalmazták a vállalkozó négylábú kedvenceket. A 130 résztvevő mindegyike emléklapot és fából készült érmét kapott, amelyet az egyik túrázó kisgyerek tervei alapján készítettek el. Nem csoda, hogy már a következő évre készülnek, hiszen a jó hangulat igencsak sokáig kitartott a 15 kilométer ellenére.

Exit mobile version