Csongrád

Csongrádon forgatott Badár Sándor

Nem mindennapi képsorokat rögzítettek a Brunnbauer Állatsimogatóban szerdán, ugyanis egy új film helyszínéül szolgált a csongrádi állatotthon.

A Brunnbauer Állatsimogatóban egy készülő filmhez vettek fel képsorokat, a jelenetek főszereplője pedig a szentesi Badár Sándor. A színész, humorista sokat nem árult el az alkotásról, azt azonban elmondta, hogy „A delelő obsitos és a fekete bárány” című, szenteshez köthető film folytatása lesz.

A jelenleg készülő mozi Szőke András alkotása lesz, Badár Sándor pedig egy étterem anyagbeszerzőjét alakítja. A szerdai, csongrádi forgatáson egy struccal kellett közelebbi kapcsolatba kerülnie a színésznek, amivel kapcsolatban Badár elárulta, hogy tartott tőle egy kicsit. Egyik ismerősét rúgták már meg ilyen állatok, így kicsit bizalmatlan volt eleinte, de végül bemerészkedett a karámba.

Badár Sándor kérdésünkre elárulta, hogy ha a közelben forgat, vagy van fellépése, igyekszik hazalátogatni. „Sűrűn megfordulok Szentesen, látogatom a szüleimet, beszélek ismerősökkel. Ha a közelben dolgozok, mindig haza megyek, ha mást nem, csak egy rövidke fél órára, megenni anyu összes ételét, amit összekészített” – mesélte viccesen Badár.


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nem csak loptak, rongáltak is Csongrád külterületén a tolvajok

Szabó Viktor

Cs3.hu Család! Segítsünk megtalálni egy eltűnt csongrádi fiatalembert!

Szabó Viktor

Csongrád a következő télen is segít a fűtési költségek csökkentésében

Szabó Viktor

Rekordot lőttek a nagycsaládosok Csongrádon

Szabó Viktor

Új számítógépeket kapnak a HSZC szentesi és csongrádi iskolái (is)

Szabó Viktor

Féltékenységből, téglával vágtak homlokon egy férfit Csongrádon, majd ki is rabolták

Szabó Viktor

Csípőjén ment be, bokáján jött ki a villám, azóta csodás dolgok történnek a nővel, akit Csongrádon ért baleset

Szabó Viktor

Elveszett a diákod vagy személyid a KTN fesztiválon? Semmi gáz, irány a kormányablak busz!

Szabó Viktor

Öveket bekapcsolni, ma indul a KTN!

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább