Site icon Cs3.hu

Pénteken zárja kapuit az idei PLEINAIR

Három hét, öt ország, hat nemzet, húsz művész és negyven kiállított alkotás – ez a számokban kifejezhető mérlege az idei PLEINAIR’23 – Csongrádi Nemzetközi Alkotótelepnek, amelyet ezúttal is a SZÖG – ART Művészeti Egyesület szervezett. A Csongrádi Alkotóház és Művésztelep július 9. és 30. között adott otthont a város kiemelkedő művészeti eseményének, illetve az ennek keretében immár 12. alkalommal megszervezett Mesterek és tanítványok találkozójának. A zárókiállítást, amelynek megrendezését támogatja a Magyar Művészeti Akadémia szegedi munkacsoportja, 2023. július 28-án, pénteken délután 7 órakor nyitja meg a Művelődési Központ és Városi Galériában Dr. Váraljai Anna művészettörténész, az MMA ösztöndíjasa.

A közel 50 éves múltra visszatekintő alkotótelepet képző- és iparművészetet tanuló közép- és főiskolás fiatalok és tanáraik hívták életre. A város támogatásával 1975-ben alakult meg az alkotótábor, amely az Öregszőlők között kapott helyet. Fő szervezője a kezdetektől fogva Aranyi Sándor, festőművész. Rajta keresztül a telep szakmai arculatformálásába évtizedekkel ezelőtt a szegedi SZÖG-Art Egyesület és a Szegedi Tudományegyetem JGYPK Művészeti Intézet Rajz- Művészettörténet Tanszéke is bekapcsolódott. A PlenAir egyik jellegzetességévé vált, hogy a telep három hetes időszaka alatt számos képzőművészeti ágban alkothatnak a különböző országokból érkező és hazai képzőművészek. Évről-évre többféle tehetségfejlesztő műhely is megfordult itt, így alakult ki a Mesterek és tanítványok találkozójának hagyománya, amely idevonzotta a felsőfokú művészképzésben résztvevők oktatókat és hallgatókat egyaránt. A külföldi képzőművészeti képzések és a SZTE szakmai kapcsolatainak elmélyítését is segítette, hogy a szegedi rajz tanszéken kívül meghívást kapnak külföldi felsőoktatási intézmények oktatói, egy-egy tanítványukkal. Idén, a 12. Mester és tanítvány találkozóra román, szerb, török és magyar egyetemekről érkeztek mesterek és hallgatók.

A telep célja, hogy az inspiráló természeti és kulturálisan is sokszínű alkotókörnyezet, technikai és műfaji szempontból is különleges műalkotások létrejöttét segítse elő, erősödjenek a művészek, a tanítványok és a mesterek közötti, emberi és szakmai kapcsolatok. Ezt a közösségteremtő hangulatot fémjelzi, hogy vannak évek óta visszatérő alkotók, mint például az argentin származású, Németországban élő Miguel Epes, de idén először kapott meghívást a szolnoki Király György képzőművész, aki a telep ideje alatt önálló kiállítással is bemutatkozott Szegeden.

A Csongrád Városi Galériában tartandó zárókiállítás megnyitóján köszöntőt mond Bedő Tamás, a város polgármestere, jelen lesz Vesmás Péter akadémikus, a MMA szegedi munkacsoportjának elnöke, zenei produkcióval közreműködik Lóránt Ágoston és Zakar István

A kiállítás megtekinthető a Művelődési Központ és Városi Galéria nyitvatartási idejében 2023. július 28-tól szeptember 1-ig.

Borítókép: Révész Gábor

Exit mobile version