Akhilleusz, a görög.
A nyaralás alatt élményt gyűjtünk. Tervezünk sok mindent, néhány dolog pedig csak úgy megtörténik az emberrel. Néha ezek a legjobbak; az Életnél jobb utazásszervező nem nagyon van.
Én is begyűjtöttem a magam váratlan élményét, találkoztam a tengerparton Akhilleusszal.
Nem, természetesen nem a mürmidónok legendás vezérével, Thetis és Péleusz fiával. Az én Akhilleuszom egy egyéves forma, vasgyúró görög kisfiú, aki a szüleivel töltötte el a vasárnapot a tengerparton.
Nagyon helyes volt a kiskölyök a sötét göndör hajával és a kreol bőrével, ahogy nevetve hempergett a hullámverésben, de a történetemnek mégsem ő a főhőse, hanem az édesapja.
Akhilleusz papája jól láthatóan koldusszegény volt, ahogy egyébként a görögök legnagyobb része is.
A parkolóban kipakolta az ütött-kopott kisteherautóból a családot, és leballagott a tengerpartra. Elővett egy olyan napernyőt, aminek rozsdás volt a szára, fakó, néhol foltos volt a vászna, és szépen felállította. Lerakta a takarót-törölközőt, és a feleségével leültek az árnyékba. Mosolyogva nézték a tengert, és Akhilleuszt szólongatták néha, ha már lapáttal ette a homokot.
Nem értettem.
A parkolóban olyan lepukkant görög autók álltak, hogy az itthon lesajnált Suzukink ragyogott köztük, mint a drágakő.
Mégsem szomorkodott azon a parton senki, aki megéhezett előkapta az otthoni elemózsiát, fürödtek, beszélgettek, és nevettek. Az én zavarom teljes volt, de a feleségem szerint nem történt ott a strandon semmi rendkívüli, csak ezek az emberek kihozták a napból, amit lehetett.
Minden okuk megvolt a panaszkodásra, – sokkal több, mint nekünk magyaroknak – de ők mégis azt választották, hogy élvezik az életből mindazt, amit az megadott – vagy amit még meghagyott.
Tudom, hogy banálisan hangzik, de ettől nekünk is volt ott egy igazán szép napunk. Innen Magyarországról ez kész őrületnek tűnik, de ekkora pozitív kisugárzással én sem tudtam mit kezdeni.
Láttam, hogy a kopott, rozsdás, öreg napernyő árnyékába éppúgy be lehetett húzódni, mint a vadonatújéba, és a tenger onnan is éppolyan türkizkék volt, mint a lengyel barátaink csillogó lakóbuszából.
Görögországban nincs jogállamisági probléma, az uniós forrásokat sem függesztette fel senki, a szegény görögök mégis teljesen legatyásodtak. Nekem viszont még így is komoly leckét adtak abból, hogy hogyan érdemes élni.
Köszönöm Akhilleusz, köszönöm Görögország!