Site icon Cs3.hu

Összefogásból búza, a kenyérből élet – ezen a héten várják az adományokat

A gazdák szolidaritásának ünnepe a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program, mely egyre szélesebb összefogással zajlik. Idén a térségben 3 helyen várják az adománygabonát.

A 2011-ben indított Magyarok Kenyere jótékonysági kezdeményezést a 2013-as megalakulása óta bekapcsolódó Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a MAGOSZ vitte igazán sikerre, és mostanra százszorosára növelte az első évben gyűjtött mennyiséget a gazdáknak köszönhetően.

2022-ben 471 adományozó jóvoltából 19.480 kg búza gyűlt össze Csongrád- Csanád vármegyében. Mindez azt jelenti, hogy a tavalyi nehézségektől sújtott esztendőben is nagyon sokan érezték fontosnak, hogy lehetőségeik szerint segítsék a rászorulókat.

A cél 2023-ban is nemes, határon belül és kívül egyaránt, melyet mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a program „példaértékű nemzetegyesítő szolgálatáért” Magyar Örökség Díjjal tüntették ki. A NAK július 19-én búzagyűjtést tart a vármegyénkben, így a gazdák lehetőségeihez mérten hozzá tudnak járulni a Magyarok Kenyere sikeréhez.

Segítsünk 2023-ban is, ahogy azt mindig is tettük. Ne feledjük: a búzából kenyér lesz, ami az életet jelenti!

Idén Csongrádon, Szegváron és Fábiánsebestyénen várják a búzaszemeket.

Exit mobile version