Site icon Cs3.hu

Ceglédi Zoltán – Embert ölni

Olvasom, hogy az Amerikából Ukrajnába küldött kazettás bombákkal nagyon hatékonyan lehet „a lövészárokból az ellenséget kifüstölni”. Valójában persze ez a miskulancia nem füstöt csinál, és nem azzal szaladnak ki a vájatból a katonák, hogy kucc-kucc, a nemjóját, de kellemetlen ez a füst, kaparja a torkom, hanem a bomba alkalmasint száznál is több lövedéket köp ki magából, amivel iszonyú pusztítást végez, tehát embereket öl.

Nagyon praktikus eufemizmusa ez a háborús tudósítói nyelvnek. Ezer szóképünk van arra, amit a katonák a csatamezőn egymással csinálnak, hogyan veszik el a másik életét. Képzeljük el ugyanakkor, ha mostantól a politikai korrektség része lenne, hogy az emberölést célzó háborús cselekményeket így is kellene hívni. Embert ölünk. Hm?

Legújabb televíziós beszédben az orosz elnök leszögezte, hogy a haderőfejlesztéseknek köszönhetően mostantól sokkal több embert, sokkal rövidebb idő alatt tudnak megölni. Ellenzéki katonai elemzők árnyalják Putyin beszédét: bár valóban hatékonyabb orosz emberölésekre számíthatunk a jövőben, de az ukrán fél a nyugati haditámogatásoknak köszönhetően szintén sokkal több embert fog rövidesen megölni. Az orosz első védelmi vonalak áttörése során a legelöl álló embereket kell felrobbantani, hogy meghaljon mind, a széttrancsírozott hullákon átgázoló, ajándék Leopárd tankokkal meg lehet ölni a második védelmi vonalat alkotó embereket is, esetleg idehaza nyilvános vitát folytatni arról, hogy az itt és ott megölt emberek pontosan milyen védelmi vonal részesei voltak. Fontos körülmény, hogy a jelentéktelenül kiemelt fontosságú, színváltós metropoliszfalu Bahmut oda-vissza elfoglalása során impozáns mennyiségben öltek meg huszonéves fiatalembereket, tehát ma már olyan fejfáknál is zokoghatnak ukrán anyák tömegei, ahol a kezdő dátum is 2000 utáni.

„Elkötelezettek vagyunk a jogállamiság eszméje mellett, illetve annak segítésében, hogy jó sok embert öljenek meg az általunk küldött fegyverekkel” – szögezte le az Európai Bizottság elnöke. Von der Leyen beszédére videóüzenetben reagált Dmitrij Medvegyev; az orosz politikus szerint emberek megölésében a nyugat soha nem lesz olyan professzionális, mint Moszkva. Magyar kormánypárti újságírók utóbbi közléshez csatlakozva megállapították, hogy Vlagyimir Putyin jogos védelmi igényét teljesítette be, amikor csapatai Kijevig haladva embereket öltek, igen, a lehetséges ukrán NATO-csatlakozás veszélye okán adekvát válasz volt társasházakat a bennük élőkre robbantani, hogy saját nappalid temessen maga alá, falvak lakosságát legéppuskázni, és általában is megölni mindenkit, aki szembejött, sőt, menekülni próbált. Helyes volt Putyin döntése a tömeges gyilkosságokról, érthető, hogy lassan másfél éve egy másik országban öli az ott élő embereket.

Eközben az Európai Parlamentbe látogató Zelenszkij elnököt vastaps fogadta az ülésteremben. „Gyil-kol-junk! Gyil-kol-junk!” – skandálták a képviselők. A frakciók szónokai egymás után biztosították az ukrán vezetőt, hogy az európai értékeket leszakadt végtagokban, spriccelő artériás vérben, földre omló belekben mérik. „Mind azon dolgozunk, hogy önök folyamatosan ölni tudjanak” – zárta felszólalását az emberi jogi bizottság elnöke. A balti államok a NATO beavatkozását sürgetik, mondván, mivégre ekkora nemzetközi haderő, ha nem öljük meg emberek tömegét általa, hát itt laknak a szomszédban, csak át kell menni őket megölni. Erre valószínűleg még nem kerül sor, de lehet új terepe az ölésnek: brüsszeli útján Zelenszkij többször is aláhúzta, hogy szeretnék a Krímet is végiggyilkolni – ahol 2014-ben elmaradt a tömeges emberhalál, ott most alkalom nyílik rá, hogy az új fegyverekkel ölhessenek sokat. „Nem tárgyalunk, tárazunk!” – fogalmazott frappánsan legújabb instasztorijában az ukrán vezető.

▪️▪️▪️

Nem abban akarok igazságot tenni, hogy ki milyen fegyvert hova küldjön. Ehhez nem értek. Azt viszont elhűlve figyelem, hogy ami évtizedekkel ezelőtt még csak pár drága öltönyt viselő, csempészszivaron cuppogó amerikai konzervatív vén héja viszonyulása volt a háborúhoz, miszerint az teljesen rendben van, hogy e folyamat során embereket ölünk, nos, az mára megette a nemzetközi politika javát. Baloldali, liberális, zöld politikusok ünneplik az emberölést, és sértődnek meg bármiféle békevágyon. Föl nem merül, hogy valaki azt tartsa a legfontosabbnak, hogy ne lőjenek le több embert. Nincsenek már virággyerekek, nincsenek háborúellenes koncertek, nincsenek békejellel utcára vonuló, pulóveres egyetemisták. Márpedig ha az mindenkinek rendben van, hogy háborúzunk, akkor háborúzni fogunk. Mármint: embereket ölni.

Ha TE is láttál valami érdekeset, bosszantót, király dolgot, szépet, írd meg nekünk a szerkesztoseg@cs3.hu-ra, vagy Facebook üzenetben!
Exit mobile version