Site icon Cs3.hu

Moderari: A barbárokra várva

A barbárokra várva.

Germán törzsi harcosok tömegei, a Hun Birodalom lovasai, végeérhetetlen sorokban vonultak Pannónia provincia határaihoz. A római legionáriusok a Duna mentén épített erődrendszer sáncairól figyelték a gyülekező barbárok seregeit, bízva a fegyvereik és a birodalom erejében.

A Római Birodalom a népvándorlás korára már évszázadok óta vívta és nyerte meg a háborúit az ismert világ mind a négy sarkában. A légiók vesztettek csatákat, de mindig, minden háborút megnyertek.

Róma békét és biztonságot garantált – a történelem folyamán először – valamennyi állampolgárának.

Biztonságban éltek, és senki sem hitte, hogy ez megváltozhat. Úgy hitték, bármit megtehetnek, bármit képesek megoldani.

A történetet végét ismerjük: a légiókat végleg legyőzték, Róma elbukott. Ötszáz éves szenvedéssel köszöntött be a sötét középkor. Háborúkkal, éhínségekkel, járványokkal. A barbárok mindent elpusztítottak, amit Róma majd egy évezred alatt kitalált és felépített. Majd eltűntek, elpusztultak ők maguk is a vég nélküli öldöklésben.

Másfél ezer év telt el Róma bukása óta, és a jó öreg Európa határán ismét gyülekeznek a hódításra kész barbárok.

A magasságos nyugat tönkre tette az életüket, elvette mindenüket, kifosztotta és lerombolta az országukat. Jönnek Afrikából, Irakból, Afganisztánból, Szíriából, kiéhezve, sokan közülük a bosszút hajszolva. Végeérhetetlen tömegben, a határokon áttörve, a törvényt semmibe véve, millió szám özönlenek.

A jóemberkedő európai kormányok pedig semmit sem tesznek, hogy megállítsák ezt az új népvándorlást. Még mindig azt hiszik, hogy az ő biztonságuk örökkévaló.

A mindennapos utcai erőszak, a terrortámadások, a gyilkosságok azért annyi hatást mégis elértek, hogy az illegális migránsaikat – azok közül is nyilván a legveszélyesebbeket – a nyugat-európai kormányok megpróbálják keletre áttelepíteni. Hozzánk Magyarországra indulásképpen mindjárt évi harmincezret. Mert a migránsok szétosztása, amiről az EU legutóbb döntött, elsősorban erről szól.

A saját közbiztonsági problémáikat egy csapásra megoldják, a magyarok jajszava meg a nyugati választópolgárt sosem fogja érdekelni.

S ha mégis, majd legfeljebb azt hazudják nekik, hogy a magyarok fasiszták, tudatlanok, törött szemüvegűek és idült alkoholisták, azért nem tetszik nekik, ha rabolják, erőszakolják, gyilkolják őket.

Moderari

Exit mobile version