Site icon Cs3.hu

Kistelepüléseknek kötelező olvasmány: 5 milliárd forintos pályázati lehetőség nyílt meg ma!

Az 5 ezer fő alatti települések pályázhatnak összesen 5 milliárd forintra, amit út-, járda- és hídfelújításra költhetnek el – közölte Gyopáros Alpár kormánybiztos.

Ma indul a Magyar falu program út-, híd- és járdafelújítási pályázata – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán.

Gyopáros Alpár a közleményében azt írta, hogy a Miniszterelnökség ötmilliárd forintos keretösszeggel májusban tett közzé pályázati felhívást út-, járda- és hídfelújításra az ötezer lélekszám alatti kistelepülések számára a Magyar falu program keretében.

A kormánybiztos tájékoztatása szerint a felkészülési időt követően a pályázatot a szerdai naptól kizárólag elektronikus úton, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. felületén keresztül lehet benyújtani július 14-ig.

A támogatást elsődlegesen az önkormányzatok 100 százalékos tulajdonában lévő utak építésére, felújítására lehet igényelni. Emellett pályázni lehet önkormányzati tulajdonú hidak építésére, felújítására és korszerűsítésére is, valamint járdafelújításra – olvasható a közleményben, amely szerint a programban elszámolható összköltség út, híd építése vagy felújítása esetén 45 millió forint, járdák fejlesztésénél 10 millió forint.

A beruházást a pályázat benyújtását követő naptól számított legfeljebb 18 hónap alatt, de legkésőbb 2025. január 31-ig el kell végezni. Egy pályázó kizárólag egy igénylést nyújthat be.

Gyopáros Alpár kitért arra, hogy a Magyar falu program egyik legfontosabb célja a kistelepülések közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése, beleértve a belterületi utakat, járdákat, illetve a településeket összekötő állami tulajdonú, alsóbbrendű utakat is. A kormány csak a Magyar falu program keretében négy év alatt több mint 360 milliárd forinttal támogatta a biztonságos, jó minőségű utak és járdák építését szerte az országban – tette hozzá a kormánybiztos.

Exit mobile version