Site icon Cs3.hu

Innovatív megoldások a pusztaszeri tehetségek gondozásában

A Munka Jövője Érdekképviseleti Egyesület a Nemzeti Tehetség Program keretében a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával Pusztaszeren valósította meg a NTP-INNOV-22-0025 azonosító számú „Innovatív megoldások a pusztaszeri tehetségek gondozásában” című pályázati projektjét.

A program keretein belül, több területről vontak be tehetséges és tehetségígéretes pusztaszeri és környékbeli tanulókat. Köztük vannak a különböző képzőművészeti ágazatok valamint a természettudományok terén is kiemelkedő képességű gyermekek.

A bevont célcsoporttagok erős oldalának fejlesztése érdekében természettudományos komplex tehetséggondozó programsorozatot, művészeti tehetséggondozó programsorozatot és a „tanulás tanulásá”-nak támogatására irányuló interaktív, játékközpontú eszközök megalkotásával történő komplex tehetségfejlesztést biztosító programsorozatot valósítottak meg.

A gyermekek szabadidejükben, átgondoltan kialakított tematikájú foglalkozássorozatokon vehettek részt, melyek keretében – annak érdekében, hogy az egyes tehetségterületek minél hatékonyabban fejlesztésre kerüljenek – lehetőség volt az eredeti tervektől eltérően az érdeklődési körüknek megfelelő módosításokra. A választott tehetségterületekhez tartozó programok között szabad átjárhatóságot biztosítottak a bevont fiatalok részére. A megvalósítók fel kívánták kelteni a gyermekek érdeklődési körét olyan tehetségterületek iránt is, amelyekben esetlegesen gyengébbnek érezik magukat, ám érdekesnek találták azt, de kellő bátorítás híján eddig nem foglalkoztak az adott területtel. Már magánál a kiválasztásnál is ügyeltek arra, hogy olyan gyerekek is bekerüljenek a célcsoportba, akik nem csak egy területen tehetségesek.

A jelentősége ennek abban rejlik, hogy az egyes főtevékenységhez tartozó programsorozat ne csak az adott terület tehetségeinek szóljon, illetve ne csak ők vegyenek részt benne, hanem olyanok is, akiknek ez esetleg nem az erősségük, de érdeklődők. Ezáltal szélesedjen a látókörük, a gondolkodásmódjuk pedig komplexebbé váljon. A projekt keretein belül a bevont gyermekek három szakmai tanulmányi úton vehettek részt. Mindegyikre részvételi lehetőséget biztosítottak az összes gyermek számára, hiszen a projekt minden mozzanatában a komplexitásra és a kialakított csoportok, illetve az elkülönülő tehetségterületekhez kapcsolódó foglalkozások között az átjárhatóságra törekedtek a szervezők. Maguk a szakmai tanulmányi utak a témakörüket illetően komplex jellegűek voltak.

A fiatalok a Kecskeméti Vadaskertben a gyakorlatban tanulmányozták az egyes állatfajok viselkedését. A Planetáriumban a tágabb látókörük került előtérbe, illetve problémamegoldó készségük került fejlesztésre a pedagógiai foglalkozásokon keresztül. Kiskunfélegyházán nemzetünk építészeti és képzőművészeti hagyományait tanulmányozták, valamint az egykori oktatási intézmények módszereire jellemző ismereteket mélyíthették el, a múzeumpedagógiai foglalkozásokon keresztül. Gondosan megtervezett gyalogtúrán pedig a Kelet-Mecsek élővilágának tanulmányozásán keresztül tudatosították bennük a környezet megóvása, és a veszélyeztetett állat- és növényvilág megmentésének szükségességét.

Exit mobile version