Site icon Cs3.hu

Mutatjuk a világ legolcsóbb szállásait, amiket akár Kistelekről is foglalhatsz

Ki ne szeretne a természet lágy ölén tölteni pár napot, miközben Jordánia tradicionális ételeit kóstolja végig? Meg sem gondolnád, de mindezt fillérekből megteheted!

A Rum vádi Jordánia délnyugati részén található természetvédelmi terület, az ország legnagyobb kiszáradt folyómedre. 2011 óta az UNESCO természeti és kulturális világörökség része. A területen ősi sziklarajzok, ókori sziklafeliratok és egy nabateus templom romjai maradtak hátra. A térség már 12 ezer éve lakott, erről tanúskodnak az eddig 154 régészeti helyszínen feltárt leletek, valamint 25 ezer sziklarajz és felirat. A sziklarajzokat kövekre és sziklák lapos oldalára vésték, a legkorábbiak a neolitikum, a legkésőbbiek a nabateus uralom idejére datálhatók. A rajzokon kívül számos feliratot is nyilvántartásba vettek.

Ide lehet elutazni akár Kistelekről, Szentesről, Csongrádról vagy a környező kistelepülésekről szinte fillérekből. Minket is meglepett, de reggelivel és vacsorával mindössze 50 (nem elírás, ötven!) forint éjszakánként már elég lehet egy életre szóló élményhez.

Nem tévedünk sokat, ha azt mondjuk, Jordánia kínálja a világ legolcsóbb szállásait. Az persze már más kérdés, hogy Magyarországról mennyibe kerül az utazás, ugyanis cikkünk megjelenése napján körülbelül 150.000 forint körül kínálták a repjegyeket június elejei utazáshoz.

A szállásajánlatok bárki számára elérhetőek a booking.com oldalán. A keresőbe „Rum vádi”-t kell beütni, beállítani, hogy a legolcsóbb szállásokat mutassa elöl, és már lehet is foglalni!

Exit mobile version