Site icon Cs3.hu

Megbolondult a Facebook, akaratlanul is ismerősnek jelölt másokat

A hét végére teljesen összezavarodtak a Facebook szerverei, számtalan felhasználó kezdett ugyanis arról panaszkodni, hogy a platform a tudtuk nélkül jelölt másokat ismerősnek. A Meta elmondása szerint a problémát mostanra orvosolták, ettől függetlenül felhasználók százezreinek okozhattak végtelenül kellemetlen pillanatokat.

Több olvasónk is jelezte, hogy valami nem oké, hiszen olyan emberektől kapnak visszaigazolásokat arról, hogy a platformon ismerősök lettek, akiket ők maguk biztosan nem jelöltek be.

Mint kiderült, nem a felhasználók vesztették el a józan eszüket, hanem a Facebook szerverei bolondultak meg, a tegnapi nap folyamán ugyanis megeshetett, hogy ha valaki olyannak nézte meg a profilját, aki még nem volt az ismerőse, annak a rendszer automatikusan, a felhasználók tudta nélkül barátkérőt küldött.

Mondanunk sem kell, hogy ez borzasztó kellemetlen szituáció, és ugyan a jelöléseket bármikor vissza lehetett vonni, ez senkinek sem jutott az eszébe, hiszen a felhasználók nem feltételezték azt, hogy barátkérőt küldtek volna. A Meta szóvivője nemrégiben kommentálta a helyzetet, elmondásuk szerint helyreállították a problémát, az okozott kellemetlenségekért pedig mindenki elnézését kérik.

Azt, hogy a pénteki nap folyamán te is küldtél-e ki ismerősnek jelöléseket a saját tudtod nélkül, egyszerűen leellenőrizheted. Ide kattintva tekintheted meg, hogy kik jelöltek be, a bal felső sarokban található “Kiküldött jelölések megtekintése” gombra kattintva pedig azt ellenőrizheted, hogy te kiknek küldrél olyan barátkérőt, amit még nem fogadtak el.

Exit mobile version