Először is bemutatkoznék: Én vagyok az! Az adófizető állampolgár. Megismersz még?
Igen-igen, az! A gumicsizmás, a kócos fogú, a törött szemüvegű, a vidéki, az írástudatlan, a „trágyával etetett gomba”. Mindez én vagyok, Kedves Balliberális Barátom, és még valami: a Te kenyéradó gazdád.
Azzal kezdeném, hogy nagyon elégedetlen vagyok a teljesítményeddel. Bárhová vessen téged az élet, csak romokat és katasztrófát hagysz magad után. Pedagógusként az oktatás színvonalát szidod, orvosként az összeomlott egészségügyről prédikálsz, és nem érted, miért végletesen abszurd az, amit csinálsz.
Ezen már nem csodálkozom, de javíthatatlan optimistaként megpróbálom Neked elmagyarázni.
A világ – az én világom – nem azért tart el Téged, hogy Te megvalósítsd önmagad. Nem azért gürcölök évtizedeket, hogy Te minden áldott nap leköpd mindazt, amiért én élek.
Hogy egészen konkrét legyek: pedagógusként nem az a dolgod, hogy a saját politikai ideológiáddal megfertőzd a rád bízott diákokat. (Az meg kifejezetten tilos, hogy ezeket a kölyköket nekihajtsd a rendőrsorfalnak, csak mert Te utálsz dolgozni.) Ha rossz a közoktatás színvonala arról tanárként elsősorban Te tehetsz. Nem tanítasz, hanem engedetlenkedsz, és mozgalmárkodsz. A gyerekem jövőjével szórakozol!
Ha orvos lettél, – Kedves Balliberális Barátom – akkor is el kell fogadnod, hogy nem avattunk istenné. Bizony be kell járnod dolgozni, és el kell látnod bennünket, ha lebetegszünk. Tovább megyek: ha véletlenül vagyok olyan szerencsétlen, hogy este leszek rosszul, akkor elvárom, hogy az orvosi ügyeleten fogadj, és tisztességesen elláss. A milliós nagyságrendű fizetésedet nem azért kapod, hogy politikai aktivistát játsszál az Orvosi Kamarában. Okos ember lévén fölérhetnéd ésszel, hogy nem a kormánynak tartasz be, ha nem végzed el a munkád, hanem engem, a betegedet hagysz cserben, az én kiszolgáltatottságommal élsz vissza, az én bizalmamat árulod el.
Kapisgálod? No, akkor menjünk tovább!
Nem érdekel a szexuális életed, ne nyomd folyamatosan az arcomba. Ha még nem vetted észre, a körülötted élőket ez hidegen hagyja. Nem utálunk, még csak nem is nézünk le, egyszerűen csak nem foglalkozunk vele. Ha boldog vagy, örülünk neki; ha nem, akkor meg szenvedj csöndben, mint a többi normális ember.
Az új valláspótlékotokat hirdető aktivista haverjaitoknak meg csak ennyit üzenek: nem azért nevelek féltő gonddal, szeretettel gyereket, hogy az elmebeteg gender ideológiájukkal megfertőzve nemi identitásában bizonytalan, se nő, se férfi szerencsétlent faragjanak belőle. A kölykeimet nem fogjátok kollektivizálni csak azért, hogy legyen kin kiélni a szexuális fantáziátokat. Ezt jobb, ha önként veszitek tudomásul.
Még valamit utóiratként: lehet álmodozni arról, hogy a magyar társadalmat erőszakspirálba hajszoljátok, hátha újra hatalomhoz juttok egy megszálló hadsereg kiszolgálóiként. Lehet, de felesleges. Itt ti még helytartók sem lehettek. Ez a társadalom undorodik az erőszaktól, a hazaárulóktól, és a provokátoroktól.
Súgva teszem hozzá: politikai szimpátiától függetlenül.
Moderari