Site icon Cs3.hu

Tizenkét bemutatót tervez a 2023/2024-es évadban a Békéscsabai Jókai Színház

Négy-négy felnőtt nagyszínpadi- és gyerekdarabot, és két-két kamara- és stúdiószínházas előadást tervez a 2023/2024-es évadban a Békéscsabai Jókai Színház – jelentette be Seregi Zoltán.

Az igazgató elmondta, a “Magyar évad Shakespeare kíséretében” mottót adta a jövő évadnak. Fő célkitűzése évek óta az, hogy klasszikusnak számító és kortárs magyar szerzők műveit játsszák, “akár olyanokat is, amelyek nem direkt drámának íródtak, mert fantasztikus a magyar irodalom”.

Wass Albert Elvásik a veres csillag Kiss József rendezésében ilyen dramatizált mű lesz a Sík Ferenc Kamaraszínházban az évad nyitányaként. Emellett mindig szerepel egy “nagy klasszikus” mű a repertoáron, ez most William Shakespeare Macbeth című drámája lesz, amelyet a nagyszínpadon visz színre Pataki András rendező.

A nagyszínpadon az új évad első felnőtt bemutatóját, a Legénybúcsút Szente Vajk rendezi. Februárra, Munkácsy Mihály születésének 180. évfordulójára, a békéscsabai Munkácsy-negyed tervezett átadójára időzítik a Munkácsy, a festőfejedelem című musicalt, amelyet Koltay Gábor rendez. A József Attila színházban korábban bemutatott darabot átdolgozzák, a művész békéscsabai éveire jobban fókuszálnak majd. A nagyszínpadon Hunyady Sándor A három sárkány, avagy a három nagynéni című színművével zárják a bemutatókat májusban.

A kamaraszínházban a Wass Albert mű mellett Tege Antal rendezésében Móricz Zsigmond Szerelem című, egyfelvonásos műveiből készült “csokrot” viszik színre. A stúdiószínházban pedig a “speciális rétegigényeket” kielégítő darabok kedvelőit várják a Love.hu vígjátékkal és a Zalán Tibor által Neil Simon stílusában írt Negédes négyessel.

A fiatalokat négy előadás várja. A magyar kultúra napján Czitor Attila rendezésében Mezőberényben bemutatott Németh László-féle történelmi dráma, a Petőfi Mezőberényben bekerül a bérletes előadások közé. A színházigazgató rendezi Weöres Sándor Holdbéli csónakos című zenés mesejátékát. Bozsó József viszi színre saját zenés darabját, a Mátyás és a Bolondkirályt, Halasi Imre pedig Jókai Mór A bolondok grófja című vígjátékát rendezi.

A Lázár Ervin-programban a harmadik osztályosoknak az Árgyélus királyfit, az ötödikeseknek pedig az Ördögölő Józsiást játsszák majd.

A következő évadban is helyet ad a színház a Mindentudás Színházi Egyeteme előadásainak, a Bárka folyóirat irodalmi estjeinek, az Ádámok és Évák ünnepének, továbbá a költészet napján a 24 órás versfolyamnak – mondta Seregi Zoltán.

A bérletek megújítása május 18-tól június 9-ig tart; az új bérleteket június 12-től árusítják.

Exit mobile version