„A küzdelem lényege nem az előzetesen felmért erőviszonyok puszta összemérése. Valójában a stratégiaépítés dönt. Mindig az győz, aki tudatosan eltervezi, hogy mit készül tenni, forgatókönyveket gyárt, megnézi a lehető legjobb, valamint a lehető legrosszabb lehetőségeket. Ez utóbbiakkal kapcsolatosan azt is végiggondolja az összeütközés előtt, hogy ha az eredeti szándék nem sikerül, menetközben hogyan lép tovább.
A győzelemhez
1. minden alkalommal végig kell gondolni, mit lát belőlünk az ellenfél, mire készülhet, mit vélhet a gyenge pontunknak, és ha erre rájöttünk, más irányból támadunk
2. szövetségest kell keresni, akit mindig csak annyira vonjunk be a műveletbe, amennyire szükséges, hiszen a végső megoldást csak mi tudjuk, ő nem
3. el kell bizonytalanítani az ellenfelet, sokkal inkább lelki ráhatással, mint nyers fizikai erővel
4. a számunkra kedvezőbb terepen szükséges megvívni a küzdelmet, igyekezzük előzetesen mi kiválasztani az időpontot, helyszínt, módszert
5. ez pedig talán a legfontosabb: a valódi szándékainkat soha nem szabad előre felfedni, elárulni, sőt, folyamatosan – leginkább nem közvetlenül, hanem mások által – dezinformálni kell a túloldalt, altatni az éberségét, ha lehetőség nyílik rá
Aki ezeket az elemeket véggigondolja, alkalmazza, játékban, sportban, politikában, munkahelyen, magánéletében, valószínűleg győz majd, mert ellenfeleinek többsége nem készít hasonló számvetést. A legerősebbek mindig az adott helyzethez igazítják a megoldást, soha nem alkalmaznak állandó recepteket, hiszen azok egy idő után átláthatóak.
A fentiekből az is kiderül, hogy a vesztes rendszerint ösztönösen cselekszik, vakon bízik a saját erejében, lebecsüli az ellenfelét, nem tervez, nincs jövőképe. Így aztán ha előzetesen ő tűnik is alkalmasabbnak, vereség a vége. Ne legyél vesztes! Gondolkodj!”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.