Site icon Cs3.hu

Kistelek mulatott a hétvégén

A Halasi Hangulat Zenekar és a Hajnalig Szól Együttes szervezésében két év kihagyás után ismét megrendezték Kisteleken a Zenész- és vőfélytalálkozót. 2020-ban adódott az ötlet, hogy legyen egy ilyen kezdeményezés, ami még nem volt Kisteleken. Az akkori rendezvény hatalmas sikert aratott, hiszen közel 800-an voltak. Az elképzelés az volt, hogy hagyományosan évente egyszer megrendezésre kerül majd, de a vírus helyzet miatt erre nem volt lehetőség. A jókedv és a kezdeményező készség azonban megmaradt, így 2023-ban ismét összeállt a két népszerű zenekar, hogy egy újabb mulatós estet szervezzenek. A várakozásoknak megfelelően hatalmas volt az érdeklődés, hiszen 720 jegyet adtak el szombat estére. A zenekarok meghívásra érkeztek, hiszen mint Bélteki Csaba a rendezvény egyik főszervezője elmondta: „A célunk, hogy a környékbeli zenekarok is lehetőséget kapjanak egy ilyen nagyszabású esemény keretein belül a bemutatkozásra. Emellett hűek vagyunk az élőzenéhez, hisszük, hogy ez az előadásmód mutatja meg igazán egy zenész tehetségét, szakmai tudását legyen az bármilyen műfaj. A mulatós zene hagyományokra épül a lakodalmak esetében, de nem mindegy az előadásmód, a repertoár, a zenészek hozzáállása. Úgy gondolom, nagyon sok jó együttes van a térségünkben is, de kevésbé ismertek. Ez a rendezvény egy kiváló lehetőség a bemutatkozásra. Minden alkalommal más és más zenészeket hívunk meg, így mindenki kap lehetőséget. Az idén 6 vőfély és 4 zenekar kapott meghívást. Az együttesek 1-1 órát játszanak, és természetesen addig ameddig a közönség ez igényli. A vőfélyek erre az alkalomra sajátos egyedi öltözetben jönnek és mindenki a legjobbat szeretné megmutatni önmagából.”

A hagyományoknak megfelelően, mint egy igazi mulatós estén a vőfélyek megtekintették a bográcsokat, felkonferálták az egyes programokat, kínálták a pörköltet és a sülteket és egy-egy önálló bemutatkozásra is sor került. Egy ilyen esemény mindig tartogat meglepetéseket. Ezen a szombat estén házassági évfordulót is ünnepeltek, amely szintén egy érdekes és megható momentum volt a mulató közönség számára. 

„Ez nem egy verseny és nem is szeretnénk, hogy az legyen. Arra törekszünk, hogy a fiatalok is megismerjék, milyen hagyományokat ápolunk és követünk. Természetesen ez a műfaj is változik, és vele együtt változnak az igények is. A cél az, hogy az igazi lakodalmas feeling megmaradjon és a felhőtlen mulatozáshoz igényes, alkalomhoz illő élő zenét tudjunk szolgáltatni. Egyre nehezebb megfelelni az igényeknek, de azt valljuk, hogy igazi hangulatot csak élőben lehet megteremteni, mert az a hiteles és egy jó zenésztársaság előtt szinte nincs lehetetlen, ha a hangulatról van szó. Rá kell érezni a társaságra, ismerni kell a korosztályt és még nagyon sok összetevője van annak, hogy egy lakodalom jól sikerüljön. Ez is egy szakma, ahol folyamatosan fejlődünk, tanulunk”.- mondta el Tóth József szervező.

Minden adott volt az est folyamán, mint egy nagy lakodalomban. Finom ételek, a hangulatért felelős zenészek, vőfélyek, a fényképész is igen csak sokat kattintott és a közönség pedig hajnalig táncolt. Kistelek mulatott, amelyhez a helyi önkormányzat és Nagy Sándor polgármester úr is minden segítséget megadott. A dekoráció mellett a hangulat is kiváló volt. A hagyományos február utolsó hétvégéjén megrendezett eseményre, annyira nagy az érdeklődés, hogy még az idei évben egy újabb találkozó szervezését is elkezdték, amely előreláthatólag nyár végén kerül megrendezésre Kisteleken. 

TG

Exit mobile version