Site icon Cs3.hu

Bohár Dániel: A Dobrev-Donáth duó száz éve velünk

“Donáth Anna és Dobrev Klára nagypapája már az 1930-as években jó barátok lettek. Vagyis ez a két dinasztia lassan egy évszázada azon dolgozik, hogy leuralják Magyarországot. Volt időszak (többször is), amikor ez nagyon jól sikerült nekik.

És akkor a színpadon előadják, hogy ők versengenek egymással. A Dobrev meg a Donáth küzd, hogy ki a jobb. Azt próbálják elhitetni, hogy van bármiféle Momentum és DK közti ellentét. Aki ezt egy pillanatra is elhitte, az most nagyon jól figyeljen.

Magyarországon sajnos elég sok kommunista dinasztia van a mai napig. Ezek általában úgy néznek ki, hogy a nagypapa a XX. század első felében felesküdött a kommunizmusra, majd az ötvenes években körmöket tépett, rosszabb esetben ártatlan magyarokat végeztetett ki, emiatt aztán jól boldogult és 90 után is átmentette magát.

Vannak ilyen családok, elég sokan, de én most kettőről fogok írni.

Dobrev Klára és nagyapjának múltja jobban ismert. Apró Antal Rákosi jobbkeze volt, miniszter és a Minisztertanács elnökhelyettese. Az egyik legnagyobb hatalmú kommunista vezető. A másik szereplő pedig Donáth Ferenc. Mindketten már aktívak voltak a ’30-as évek kommunista mozgalmában, de a nagy beteljesedést a Rákosi-korszak hozta el. Donáth Rákosi titkárságát vezette, vagyis ő volt Rákosi szeme és füle. Miközben a magyarok elszegényedtek, ezek csak gazdagodtak. Dobrev (Gyurcsánnyal) a mai napig abban a budai villában él, amit a nagyapja vett el egy korábban ott élő zsidó családtól.

A nagypapák kezdték, a gyerekek folytatták. Akik azonnal átmentették magukat a rendszerváltoztatás után is. Apró Piroska Horn Gyula miniszterelnök Kabinetirodájának vezetője volt, illetve a Magyar Hitelbank igazgatótanácsának elnöke. Donáth László pedig Gyurcsány Ferenc bizalmasaként az MSZP színeiben került be a magyar országgyűlésbe.

Majd megérkezett Dobrev Klára és Donáth Anna, akik most itt eljátsszák a nagy harcot. Valójában pedig barátnők, Dobrev maga ismerte be, hogy kiskora óta ismeri Donáth Annát. Miről beszélünk?

Az egész balos brigádot a Gyurcsány-Dobrev-tengely irányítja az előbb már említett Apró-villából.

A kommunista nem vész el, csak átalakul.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Exit mobile version