Site icon Cs3.hu

Véget ért a Farsang Kupa Kisteleken

21 csapat vett részt a Kisteleken a 2023-as év első teremlabdarúgó tornáján, a Farsang Kupán. Két hétvégén zajlottak a küzdelmek az U7 az U11 és U13-as korosztályban. A szervezők, Dancsók Csaba és Czeigersmidt Roland rutinosak az esemény lebonyolítását illetően, hiszen minden évben több teremtornát is szervez a KITE a gyerekek számára.

„ Sok egyesület évek óta visszatérőnek számít. Idén többen is felhívtak, rendezünk e tornát az év elején, mert jönnének és feltétlenül szóljunk. Hagyomány nálunk az Újév Kupa, de ebben az évben elmaradt, mivel egy héttel később kezdődött a tanév az elhúzódó téli szünet miatt, így edzeni sem volt elég lehetőségük a gyerekeknek. Ezért inkább egy hónapos eltéréssel a Farsang Kupát hirdettük meg, amely csak nevében más mint a megszokott tornák, de a feltételek nem változtak. Ebben az időszakban még nem kezdődik el a Bozsik Torna és a korosztályos bajnokság, így kevés a lehetőség edzőmeccsekre. Mindezek mellett egy ilyen nagyszabású torna esetében számos csapattal találkoznak a gyerekek, amelyek remek lehetőséget biztosítanak a tanulásra, a technikai elemek a csapatjáték gyakorlására. Mivel kevesen vannak a pályán, jobban egymásra vannak utalva a játékosok, és figyelniük is jobban kell a védekezés és támadás menetére. Gyorsabb a játék, szervezettebb összjátékot igényel a gyerekektől. Sok baráti kapcsolat is kialakult már az évek folyamán, aminek nagyon örülünk, hiszen gyerekről van szó, így a társas kapcsolatok alakítása terén is van nevelő hatása a focinak. A csapatok általában 3-4 mérkőzést játszanak 1 nap alatt. A mérkőzések között pihennek, de figyeljük az ellenfél játékát, hiszen mindig vannak újabb nevezők, akiket még nem ismerhetünk. A korosztályok is változnak, mert folyamatosan jönnek fel a fiatalabbak a magasabb osztályokba. Nagyon jó érzés látni a gyerekek fejlődését évről évre, hiszen a felnőtt csapatba nagyon kell az utánpótlás minden egyesületnél.” – mondta el Czeigersmidt Roland a KITE korosztályos edzője.

Az U7 estében 10, az U11-nél 6, míg az U13-as korcsoportnál 5 csapat adta le a nevezését.

„Minden esetben a tornák meghirdetése előtt emailben értesítjük az egyesületeket, és hagyunk elég időt a visszajelzésre. Általában ez pár napot vesz igénybe, így viszonylag gyorsan összeáll a kiírás. A kapcsolatot azt mondhatom, hogy hosszú évek óta telefonon is tartjuk az edzőkkel, így a szervezés szempontjából nagyon rugalmasak vagyunk. A helyszín esetében sincs változás mindig a Csarnokban bonyolítjuk le a teremlabdarúgó tornákat, ahol minden feltétel adott. Az egyesületek már tudják hová kell jönniük, és a gyerekek is ismerik a termet. A kisebbek 10, míg a nagyobbak 20 perces mérkőzéseket játszanak. Külsős bírókat hívunk a mérkőzések levezetésére, ami mindenki számára elfogadott. Díjazzuk a torna helyezettjeit, a gólkirályt, a legjobb játékost és kapust is korosztályonként. Nagyon jó kis tornán vagyunk túl. Sokan voltunk minden korosztályban és nagyon jó mérkőzéseket láthattunk. ”- mondta el Dancsok Csaba a KITE szakosztály vezetője.

Eredmények

U7                                                                   U11                                         U13

  1. Kiskunfélegyháza                          I. Kiskunfélegyháza                  I. Kiskunmajsa
  2. II. Kiskunmajsa                              II. Szentes                               II. Soltvadkert
  3. SZEOL II                                       III. KITE                                   III. Csongrád
  4. KITE                                             IV. SZEOL                               IV. KITE
  5. Csongrád                                      V. Kiskunmajsa                        V. Szentes
  6. Szentes                                         VI. Csongrád
  7. SZEOL I
  8. Mindszent
  9. Kiskunfélegyháza II
  10. Baks

Legjobb játékos: Gyenge Adrián     Legjobb játékos: Tóth Dávid         Legjobb játékos: Tótfalusi Botond

Gólkirály: Madarász Dénes            Gólkirály: Czifrik Zalán                  Gólkirály: Balog Zalán

                                                    Legjobb kapus: Király Benedek     Legjobb kapus: Bilter Bence

T.G.

Exit mobile version