“Az LMBTQ-aktivista botránya – mert engedtessék meg, hogy ezt a szókapcsolatot most valóban ideillőnek érezzem a számos jelentéktelen eset helyett –, nos, szóval ez a botrány az internetnek hála Spanyolországig is elért, ahol éppen a világ vezető sportújságíróival több napon át dolgoztam együtt az AIPS nemzetközi médiadíjának zsűrizésében.
Ennek csupán azért van jelentősége, mert olyan országokból érkező, nagy tekintélyű kollégákkal ültem együtt napokon át, akik a legkülönbözőbb dolgokat látták már a világból, és akik túlnyomó többségben a nemzetközi liberális sajtóorgánumokból értesülnek RÓLUNK, magyarokról.
Van itt kolléga Franciaországból, Ausztriából, Olasz- és Spanyolországból, Japánból vagy épp Koreából. De a világ másik felét képviselve is ülnek itt kitűnő zsurnaliszták köztünk, például Iránból érkezve, ahol az emberi jogok napi szintű sárba tiprásával kapcsolatban egész más az emberek ingerküszöbe. Ahol a morális és etikai normák zsinórmértékét nem ott húzták meg, ahol a szóban forgó „pedagógiai” – vele kapcsolatban sértőnek érzem a többi pedagógusra nézve a jelzőt is –, asszisztens tette/teszi ezt fizetős oldalakra eszkábált – mi? edukatív? szerintem inkább kéjelgő – videóival.
A jelen idő sem túlzás, mert tartalmait tudtommal még mindig nem tiltotta le az egyik legnagyobb videómegosztó, amely alaposan felveti azoknak a felelősségét is, akik ezeket a tartalmakat eddig egyetlen esetben sem találták sértőnek, zavarónak, a közösségi értékeikkel mondjuk legalábbis össze nem egyeztethetőnek. Ez is megérne egy misét, hogy miért nem, amikor más esetekben lépten-nyomon patikamérlegen kell kimérnünk, hogy mely szavakat használva fogunk kapni önkényes korlátozást vagy tiltást ezen közösségi felületeket cenzúrázó Nagy Testvértől, mi – amúgy újságírók!”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.