A vidéki üzemanyag-ellátás zavartalanságának garantálása érdekében a kormány célzott segítséget nyújtott a kisbenzinkutakat üzemeltető, hazai kis- és középvállalkozásoknak – közölte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a támogatási program 2022 márciusától kezdve három ütemben került meghirdetésre, az érintett vállalkozások a március és szeptember közötti hónapokra részesülhettek forgalomarányos, vissza nem térítendő támogatásban, amelynek mértéke literenként 20 forintot tett ki.
Az ellátásbiztonságot garantáló program utolsó, július, augusztus és szeptember hónapokat érintő ütemében 467 vállalkozás számára 6,24 milliárd forintot biztosít a kormány. E támogatások kifizetése a napokban megkezdődött – tájékoztattak.
A teljes, 7 hónapot felölelő időszakban összességében 554 vállalkozás részesülhetett mintegy 17,15 milliárd forintnyi támogatásban. Ezáltal a kormányzati támogatás 934 kisbenzinkút folyamatos, zavartalan működéséhez, valamint az ott dolgozók munkahelyének megőrzéséhez járult hozzá – áll a közleményben.
MTI, fotó: EE