Site icon Cs3.hu

Karácsonyi Alföld Gála Csongrádon

Lassan 50 éve, hogy a hagyományokra építve folyamatos lendülettel színpadon van a csongrádi Alföld Néptáncegyüttes. Számos hazai és külföldi felkérést kapnak ahol, hazánkat és Csongrád városát képviselve elevenítik meg a néphagyományokat ápolva a tájegység jellemző táncait-viseleteit bemutatva. Számos díjat és elismerést kaptak már a hosszú évek alatt, munkájuk megbecsüléseként. Fontos számukra, hogy bár sokat vendégszerepelnek, szülővárosuk felkéréseinek kivétel nélkül eleget tegyenek. A magas színvonalon működő művészeti csoport a vendégszereplések mellett a csongrádi rendezvények egyik kiemelkedő színfoltja. Hagyományosan ők zárják augusztus 20-án az ünnepi műsort és szintén hagyománnyá vált a Karácsonyi Gála. A 2022-es év vége felé közeledve Forgó Edit művészeti vezetővel beszélgettünk az elmúlt időszakról és a közelgő Karácsonyi Gálaműsorról.

Az együttes 2022-ben minden szempontból visszatért. Ismét átdolgoztunk egy egész esztendőt. Szakmai megmérettetések, nyári táborok és számos megtisztelő felkérésnek tettünk eleget.

Sok évvel ezelőtt és most is, az együttes tagjai szerettek volna ajándékozni. Nagyszülőket, szülőket, testvéreket, barátokat és ismerősöket egyaránt. Ez nem csak egy szép gesztus. A csoport számára így teljes a karácsony, amely ennek köszönhetően hagyománnyá vált Csongrádon.

A műsorunk az egész éves munkák úgynevezett tükörképe, amelyet teljes egészében csokorba szedve adunk elő a közönségnek. Mint mindig természetesen most is lesz karácsonyi meglepetés.

    – Mit jelent számotokra, hogy minden évben ez az egyik legnagyobb szabású rendezvény, amit mindenki nagyon vár?

Végtelenül megtisztelő és egyben megható az együttes tagjai számára, hogy ebben az esztendőben három önálló műsorral mutatkozhatunk be Csongrád város lakóinak. A Karácsonyi Gála mégis más. Nem csak nagyságrendileg, hanem az érzelmi töltete miatt is, ami megváltoztatja a táncosok számára annak mondanivalóját.

A 2023-as év sem lesz kevésbé mozgalmas, amelyre kis pihenőt követően újult erővel a tőlük megszokott intenzitással és profizmussal készülnek az Alföld Néptáncegyüttes tagjai.

T.G.

Exit mobile version