Site icon Cs3.hu

Fricz Tamás: A korrupt ellenzék nem úszhatja meg

“Tűrhetetlen, hogy Czeglédy Csaba ügyvéd ügyé­ben – akit 2017-ben vádoltak meg diákmunkával kapcsolatos durva, hatmilliárdos adócsalással – a mai napig nem született jogerős ítélet. Gondoljunk bele: Czeglédy Csaba öt éve gyanúsított, de közben indult egy EP-választáson, valamint a szombathelyi választásokon is, s mindezt azért tehette meg – és húzhatta az időt, hiszen jelöltként és önkormányzati képviselőként mentességet élvezett –, mert nem született meg semmilyen jogerős bírósági ítélet.

Vagy itt van Simon Gábor volt MSZP-s elnökhelyettes ügye, ami idestova már nyolc éve (!) tart. Vele kapcsolatban az a vád, hogy 267 millió forint bevétellel nem tud elszámolni, és nem fizetett a pénz után adót. Az az igazán döbbenetes, hogy hat év alatt sehová nem jutott el a vizsgálat, közben háromszor történt „bírócsere”, s fogódzkodjanak meg: az ügy még mindig, pontosabban újra az első fokon tart.

Szeretnék valamit világosan megkérdezni: milyen jelentősége lesz annak, ha a fővárosi korrupciós rendszer ügyében a vizsgálatok elhúzódnak mondjuk még hat évet, s akkor kerül sor bármilyen ítélethozatalra – például 2028-ban –, amikor Karácsony Gergelyékre mint a főváros vezetőire már csak rossz emlékként fogunk visszagondolni? Sőt, lassan már készülni fogunk a következő, 2029-es önkormányzati választásokra. Vagy netán még akkor sem lesz ítélet, és ezért Karácsony, Tüttő, Kiss Ambrus és társaik ismét megpályázzák a főpolgármesteri széket és közvetve az azzal járó zsíros állásokat?”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Exit mobile version