Szentes

Átadták a szentesi kórház felújított belgyógyászati- és intenzív osztályait

Másfél milliárd forint kormányzati támogatásból újult meg a szentesi Dr. Bugyi István Kórház belgyógyászati és intenzív osztálya, amelyeket pénteken adtak át.

A beruházás keretében összesen huszonkét új, két- és háromágyas kórtermet alakítottak ki a belgyógyászaton, az intenzív osztályon pedig felújították a burkolatokat, nyílászárókat, térelválasztókat, de megújult a gépészet és az elektronikus hálózat is, valamint új légtechnikai rendszert is kialakítottak.

Az átadón Farkas Sándor agrárminiszter-helyettes, a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy évtizedek óta várta már a lakosság és az orvosok ezt a felújítást. Korábban sok kritika érte a belgyógyászatot, ami most a 21. század igényeinek megfelelően újult meg. Hozzátette: biztonságban van a kórház jövője, a tervek szerint egy laborközpont is készül a jövőben Szentesen.

Kalmár Mihály, a kórház főigazgatója az átadón ki tért arra, hogy az egyik legfontosabb fejlesztés az volt, hogy teljesen leváltak a gázfűtésről, csak termál energiával melegítik az épületeket, a kórház napelemes rendszere pedig a működési igényük 20-27 százalékát fedi le.

A fejlesztés során egy ötvenágyas, a mai kornak és orvostechnológiai előírásoknak megfelelő belgyógyászati osztályt alakítottak ki összesen 864 négyzetméter alapterületen. A felújítás javítja a gyógyítók munkakörülményeit és a betegek gyógyulásához is hozzájárul a komfortos környezet.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Cserháti Gyula: a szakemberek minden erejükkel a hibák javításán dolgoznak!

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Öröm az ürömben: megúszták a gólyák a hétfői vihart Szentesen

cs3_szerk2

Nem vonták vissza a szentesi kórház műtőinek engedélyét

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Felcseperedtek a szentesi gólyák

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2

A szentesi kórház ismét bizonyított: súlyos buszbaleset sérültjeit látták el profi módon

cs3_szerk2

Felborult egy autó Szentesnél

cs3_szerk2