Site icon Cs3.hu

Novemberben érkezik a nyugdíjemelés és a nyugdíjprémium

Senior man with laptop at home

Senior man with laptop at home

A kormány döntése értelmében novemberben idén harmadik alkalommal emelkednek a nyugdíjak. A szankciók okozta gazdasági válság ellenére a magyar növekedés strapabíró, ezért nyugdíjprémiumra is számíthatnak a szépkorúak. A januári 5 százalékos emelés után júliusban 3,9, novemberben pedig 4,5 százalékkal nőnek az idősek járandóságai, azaz 2022-ben mintegy 13,4 százalékos nyugdíjemelést hajtanak végre, amely az idén visszavezetett 13. havi nyugdíjra is vonatkozik.

A 2022-ben számos segítséget kaptak az idősek. A kormány visszavezette a baloldali kormányok által elvett 13. havi nyugdíjat, most pedig idén harmadik alkalommal hajt végre nyugdíjemelést, sőt nyugdíjprémiumot is kapnak az idősek.

Még október elején jelent meg a Magyar Közlönyben az a rendelet, amelynek értelmében november elsejétől, 2022 január 1-jei visszamenőleges hatállyal hivatalból 4,5 százalékkal kell emelni a nyugellátások összegét.

A januári 5 százalékos és a júliusi 3,9 százalékos emeléssel együtt ez azt jelenti, hogy a 2022-ben összesen 13,4 százalékkal emelkedik a magyar nyugdíjak mértéke, ami a frissen visszakapott 13. havi nyugdíjra is vonatkozik.

A 13,4 százalékos éves emelés azt jelenti, hogy aki tavaly decemberben 150 ezer forint nyugdíjat kapott, annak novembertől már 170 100 forint lesz a nyugdíja. Ez a júniusi emeléshez képest több mint 6400 forinttal több, amelyet visszamenőlegesen (melybe a 13. havi nyugdíj is beleszámít) megkap egy összegben az arra jogosult, vagyis a postás a 170 ezer forintos emelt nyugdíj mellé még novemberben akár egy összegben több mint 64 ezer forint nyugdíjkiegészítést is hoz az időseknek.

Bár a szankciók okozta gazdasági válsághelyzet a gazdasági növekedés mértékét is negatívan érinti, a kormány 2017 óta immár ötödször fizet nyugdíjprémiumot. A magyar gazdaság ütőképességét mutatja, hogy egy ilyen helyzetben sem süllyed recesszióba, hanem növekedni tud és ebből az idősek is részesülnek.

Az idei 4 százalékosra prognosztizált gazdasági növekedés elmarad az elmúlt évek teljesítményétől, de mindezt egy szankciós válsághelyzet közepette sikerült elérni.

Mivel a szankciók okozta gazdasági válság miatt a magyar növekedés alacsonyabb, ezért ez a nyugdíjprémium összegében is megmutatkozik, de még így is egy körülbelül 25 milliárd forintos tételről van szó, azaz a nyugdíjprémium összege legfeljebb 10 ezer forint lehet.

Az emelt összegű nyugdíjat az eddigieknek megfelelően november 12-én utalja a kincstár. Aki postai úton kapja meg a pénzt, annak a szokásos naptári napon viszi ki a postás.

hirado.hu

Exit mobile version