Site icon Cs3.hu

PRO URBE – Csongrád díjat kapott Ferentzi Katalin

Október 23-án ünnepélyes keretek között adták át a városi kitüntető díjakat Csongrádon. 2022-ben az egyik kitüntetett a Csongrádi Színtársulat vezetője és egyben rendezője, Ferentzi Katalin, aki PRO-URBE Csongrád elismerést vehetett át.

A társulatot Kati 2010 óta, azaz 22 éve irányítja, de a színjátszás már korábban is jelen volt az életében, tanulmányai folyamán. Az akkori kezdő tagok száma 8-9 fő volt, akik közül többen a mai napig erősítik a népszerű csapatot. A törzsgárda 2022-ben 14 fő, akik minden színdarabban láthatóak, más és más karaktert alakítva. A nagyobb terjedelmű előadásokhoz olykor vendégszereplőket hívnak, ha a darab megkívánja még gyerekszereplőket is. Mindenki szívesen tesz eleget az aktuális felkérésnek, hiszen a színtársulat nagyon népszerű és közkedvelt Csongrádon. Nincs olyan jelentős esemény vagy rendezvény, amelyen ők ne vennének részt, és ne tennének eleget az adott felkéréseknek. Az egyik előadás alkalmával 35 fő szerepelt, ez volt az egyik legnagyobb terjedelmű darab. A tagok természetesen időről időre cserélődnek az évek folyamán, de az oszlopos tagok több mint egy évtizede kitartóan járnak a próbákra és lépnek fel. Nem egy alkalommal fordult elő, például az Idősek Napján, hogy csodálatos önállóan összeállított zenés-verses közel 1 órás ünnepi műsort adtak elő teljes létszámú felállásban.

„Nagyon elfogult vagyok a társulattal szemben. Nagyon szeretem és tisztelem őket, hiszen a családjuk és munkájuk mellett járnak a sokszor több órás késő délutáni vagy estébe nyúló próbákra, illetve az előadásokra. Úgy érzem mindenki elhivatott és ez tiszteletreméltó. Mindannyian a kultúráért a városért és a közönségért tesszük. Számunkra a színjátszás már életformává vált és nem csak összetart, hanem inspirál is. Voltak hosszabb-rövidebb időszakok, amikor szünetet kellett beiktatnunk, de mindenkinek nagyon hiányzott, ezért folyamatosan tartottuk a kapcsolatot próbák nélkül is. Készültünk, ha csak a darab kiválasztásáig jutottunk is el. Próbálunk időről-időre megújulni. Arra törekszünk, hogy a repertoár változatos legyen, ami az én feladatom. Minden alkalommal egyeztetek, és több alternatívát is felkínálok, egy-egy darab kiválasztásánál. A megbeszéltek alapján döntjük el, hogy melyik karakter áll közel a szereplőhöz, mivel ez egy nagyon fontos szempont. Nagyon boldog vagyok, hogy rám esett a választás a díj odaítélését illetően. Nagyon sokat adott nekem Csongrád, ezért nagyon jó érzés, hogy felfigyeltek arra az itt élő emberek, hogy értük tesszük. Hihetetlen öröm számunkra az a szeretet, amivel fogadnak bennünket, és az előadások utáni vastaps is felemelő. Helyileg szinte minden előadásunk teltházas. Úgy gondolom ezért érdemes dolgoznunk, mivel így mi is hozzá tudunk járulni a város kulturális életéhez, és ennyi ember kíváncsi ránk. Jelenleg egy mesejátékot dolgoztunk fel, Lázár Ervin: A fájósfogú oroszlán című átiratát, melyet már két alkalommal adtunk elő a gyerekeknek az ősz folyamán.”

A színtársulatnak már 2023-ra is több felkérése van, amelyekre többek között egy komoly hangvételű krimivel is készülnek. A közönség számára 2023. május 21-22-23-án lesz a bemutató előadás. Nyitottak és elhivatottak, hiszen olyan rendezővel dolgozhatnak együtt, akinek a munkája példaértékű és elismert.

T.G.

Exit mobile version