Site icon Cs3.hu

A borászati ágazat munkáját segítő új intézkedéscsomag született

Az elmúlt években visszataláltunk a régiek örökségéhez, a pezsgőkészítés hagyományaihoz, ebben a folyamatban pedig nagy szerepe van a mindig új utakat és technológiákat kereső magyar borászoknak – mondta az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Nagy István agrárminiszter csütörtökön Etyeken a IV. Pezsgőkonferencián.

    A miniszter kiemelte: jó alapanyag, kiváló elkészítés és eredményes marketing kell ahhoz, hogy magyar bor még sikeresebb lehessen a világon. A hazai borászok munkájára kiemelten számít az agrártárca, az ágazat szakemberei ugyanis gyorsan reagálnak a technikai újításokra és a fogyasztói szokások változására. Nagy István hangsúlyozta: Rókusfalvy Pál nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos szakmai hozzáértése és elkötelezettsége garanciát jelent arra, hogy a magyar bor mellett a magyar pezsgő is újra a világ élvonalába tartozzon.
    A közlemény szerint tárcavezető elmondta, hogy több mint 24 milliárd forint jutott eddig az ágazat egyik legnagyobb forrását jelentő borászati gépek és technológiai berendezések beszerzésére fókuszáló támogatásokra. A fejlesztések 2024-ig a borágazat Nemzeti támogatási programjából, majd 2024-től Magyarország stratégiai tervében betervezett jelentős forrásokból folytatódhatnak tovább, a megszokott módon.
    A miniszter bejelentette azt is, hogy a szőlőtermelők és a borászatok munkáját segítő új intézkedéscsomag született, amely az értékesítés és a támogatások területén nyújt segítséget az ágazat szereplőinek. Mostantól a hegyközségek is lehetőséget kapnak arra, hogy maguk is termelői integrációs szervezetként működjenek és így tagjaik közös szőlő- vagy borértékesítésében közreműködjenek. A gyakorlatban nagy könnyebbséget jelenthet, hogy nem kell új szervezetet létrehozniuk erre a célra. A közös értékesítés jelenti a magasabb átvételi árak és a jobb szerződési feltételek elérésének egyik legfontosabb alapját, minden nagy európai szőlőtermelő országban ezt az elvet követve működik az ágazat – sorolta a tárcavezető.
    Kifejtette, döntés született arról is, hogy a szőlőültetvények megújításához és a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez kapcsolódó uniós támogatások esetében megnövelik a támogatási intenzitást. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a 2021 novemberében beadott és elfogadott szőlő szerkezetátalakítási egyéni tervek, valamint a 2022 január-februárban benyújtott támogatási kérelemmel rendelkező borászati beruházási projektek esetében a szőlőtermelők és borászok a tervezettnél több támogatást kapnak céljaik megvalósításához. A támogatási intenzitás növelése automatikusan történik, a pályázóknak ezt nem kell külön kérniük. A lépés növeli ezeknek a fejlesztéseknek a megvalósítási esélyét a mostani háborús gazdasági környezetben – hívta fel a figyelmet Nagy István a közlemény szerint.

MTI, fotó: Agrárminisztérium, Facebook-Nagy István

Exit mobile version