Site icon Cs3.hu

Tábor az ópusztaszeri Emlékparkban

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark és a zentai Történelmi Levéltár “Élő archívumok – Emlékezzünk a múltra a közös jövőért” elnevezésű projektjéhez kapcsolódóan, mely az Interreg-IPA CBC Magyarország-Szerbia program keretében valósul meg, augusztus első hetében táborozó gyerekeket látott vendégül az Emlékpark.

Az együttműködés jegyében tíz zentai és tíz ópusztaszeri tanuló érkezett Ópusztaszerre. A cél az volt, hogy megismertessék a gyerekekkel a közös múltat, amely összeköti a magyarokat; valamint, hogy elősegítsék a látószögük kiszélesítését és jó kapcsolatok kiépítését.

A tábor első napján a résztvevők megtekintették a Feszty-körképet, majd egy csapatjáték keretében megismerkedtek a helyszínnel. A második napon a honfoglalás korába csöppentek a gyermekek, nemezeltek, íjászkodtak, megnézték a hagyományőrző lovasbemutatót és zsákmányszerző hadjáratra indultak a közeli Csillagösvény sövénylabirintusba, majd egy hatalmas csata is következett lefekvés előtt. Természetesen csak számháború formájában. Másnap Szegedre látogattak el. A Móra Ferenc Múzeum kiállításai és a Szegedi Dóm Látogatóközpont nyújtotta programok egyaránt örök élményként maradnak meg a táborozóknak. Az utolsó napot a Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény épületei között töltötték, ahol a pogácsa készítés minden csínját-bínját elsajátították. A végeredményt elfogyasztva pedig energiát nyertek az élménypedagógiai játékokhoz, amelyekkel a nap további részét töltötték. A cél megvalósulni látszik, a lelkes táborozó csapat tagjai már az első pillanattól nyitottak voltak egymás felé, és a kellemes időtöltés mellett örök barátságokra is szert tettek.

A projekt címe:                            Élő archívumok – Emlékezzünk a múltra a     közös jövőért

Rövidítés:                                       LIVES 2

Projektazonosító:                        HUSRB/1903/33/0003

Elkülönített forrásösszeg:        202.163,00 euró

Európai uniós

hozzájárulás (IPA):                      171.838,55 euró

A projekt kezdete:                      2021. augusztus 1.

A projekt zárása:                         2022. november 30.

Vezető kedvezményezett:       Történelmi Levéltár, Zenta

Kedvezményezett:                     Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Közhasznú Nonprofit Kft.

###

Az Interreg-IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Programról

Az Interreg–IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program az Európai Unió 2014-2020 időszakra vonatkozó pénzügyi keretrendszerének előcsatlakozási eszköze (IPA) keretében valósul meg. A résztvevő országok – Magyarország és Szerbia – „közös irányítási rendszerben” végrehajtva a Program különböző szervezetek közötti együttműködési projekteket támogat a magyarországi Csongrád és Bács-Kiskun megyékből és a következő szerbiai területekből álló programtérségben: Nyugat-Bácska, Észak-Bácska, Dél-Bácska, Észak-Bánát, Közép-Bánát, Dél-Bánát és Szerémség.

A Program egy stabil és együttműködő régió kialakítását és a határtérség általános életminőségének javítását támogatja. Lehetővé teszi a két ország szervezetei közötti gazdasági együttműködést, támogatja a közös identitást és a határtérség kulturális és történelmi örökségét, továbbá hozzájárul környezeti fenntarthatóságához és biztonságához.

További információkért látogasson el a www.interreg-ipa-husrb.com weboldalra.

Kapcsolat:

“Élő archívumok – Emlékezzünk a múltra a közös jövőért”

Posta Ádám                                                                     Fodor István

Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark       Történelmi Levéltár, Zenta

+36 30 566 7595                                                               +381 65 25 75 930

posta.adam@opusztaszer.hu                                    zentarhiv@gmail.com

JOGI NYILATKOZAT

Ez a dokumentum az Európai Unió pénzügyi támogatásával valósult meg. A dokumentum tartalmáért teljes mértékben az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark vállalja a felelősséget, és az semmilyen körülmények között nem tekinthető az Európai Unió és / vagy az Irányító Hatóság állásfoglalását tükröző tartalomnak.

Exit mobile version