Site icon Cs3.hu

582 táncos Csongrádon a szakmáért, egymásért a hagyományért 

Igazán kivételes eseménynek adott teret Csongrád városa az elmúlt napokban, ahol a házigazda az Alföld Néptáncegyüttes volt. A rendezvény kiindulópontja a Csoóri Sándor Program pályázata, melynek célja a néptáncegyüttesek, népzenészek és a kézművesek szakmai támogatása.

A pályázatnak köszönhetően, jelentős mértékben megnőtt a néptáncegyüttesek szakmai színvonala, hiszen az elnyert összeget kizárólag szakmai célokra használhatták fel a támogatott együttesek. Az első alkalommal megrendezett Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál, a pályázat 5 éves jubileumára jött létre, amely tükörképe ennek a nagyszabású szakmai fejlődésnek és minőségi munkának. A fesztivál rendezője a Martin György Néptáncszövetség. 30 helyszínen egy azon időpontban történtek az események. Csongrádon a Nagyboldogasszony Templomban az Ökomenikus istentisztelet után, a Művelődési Központ épületétől 582 táncos vonult végig énekelve, a Fő utcán, egészen a Kossuth térig. A déli harangszó jelezte az ünnepélyes megnyitó kezdetét, amelyen Farkas Sándor országgyűlési képviselő köszöntötte a jelenlévőket. A „Magyarország az én hazám” című dal közös éneklése igazán megindító volt, majd Csoóri Sándor Virágvasárnap című versét Sováczki Dominik szavalta el. Minden helyszínen egyszerre táncolták el Kocsis Enikő és Fitos Dezső koreográfiáját, melynek zenei anyagát Ifj. Csoóri Sándor készítette el, nagyapja egyik versét felhasználva. A megnyitó ünnepség végén Dr. Hörömpöliné Vikor Katalin a Művelődési Központ és Városi Galéria igazgatónője megkérte, Kökény Richárd házigazdát, hogy rigmusba kiáltva szólítsa fel a 25 táncegyüttes, 582 táncosát és saját vidékük a Dél-Alföld táncaival zárják le a megnyitó ünnepséget. Ennyi néptáncos egy helyen egy időben, népviseletben, hatalmas élményt jelentett, hiszen erre Csongrádon még nem volt példa. A fesztivál további programjainak a Batsányi János Gimnázium és Kollégium adott otthont. Az I. Csongrád-Csanád megyei Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár keretein belül már a szabadon választott programok következtek. A tornateremben számos táncoktató mozgatta meg a táncolni vágyó táncosokat és a nézelődő embereket. A táncoktatás hangulatáról a Suttyomba zenekar gondoskodott, míg a kirakodóvásárban nézelődők a Rozsdamaró Zenekar muzsikáját hallgathatták sétálgatás közben. Közel 20 kézműves várta az érdeklődőket, szebbnél szebb portékával. Este 20.00 órakor a „Csángók Csongrádon” című Moldvából, Somoskából érkező adatközlők mutatták be táncaikat, énekelték el dalaikat. A talpalávalót a Tázló Zenekar biztosította. Méltó befejezése volt a rendezvénynek a Moldvai Csángó magyar, Benke Paulina énekes előadása.

T.G.

Exit mobile version