Site icon Cs3.hu

Csongrádi sikerek a Mountain Bike Diákolimpián

A Mountain Bike Diákolimpián is remekeltek a csongrádi Giricz-testvérek!

Bár a „műfajuk” alapvetően országúti kerékpár, néhányan szívesen montiznak. Egy tervezett, de elmaradt verseny éppen erre a júniusi hétvégére esett, így egyfajta kalandvágy fűtötte a Giricz-testvéreket, hogy elinduljanak az Országos Mountain-bike Diákolimpián.

Volt is bőven kalandban részük a gyönyörű dunántúli környezetben, Tamási Parkerdejében. A tó körül elhelyezkedő dombokon zajló verseny előtti este igazolta, érdemes idejében ismerkedni a helyszínnel!

Az első próbakör után már két láncszakadással, s egyéb technikai problémákkal meggyűlt a fiatalok baja a nehéz emelkedők, sűrű erdő, keskeny csapások, meredek fordulók mellett – amelyekhez nincs hozzászokva az alföldi társaság. A fél csongrádnyi város helyi szervező sport egyesületének tagjai már ekkor példás ízelítőt adtak vendégszeretetükből: felajánlották, hogy hoznak legalább „kompatibilis” láncot.

Hajnali vihar utáni reggel egyéb meglepetéseket is tartogatott a vizes pályaszakaszokon kívül, ugyanis a rendezők – élve a versenykiírás megváltoztatásának jogával – egy futamba rakták át az összes 13 év feletti nem igazolt egyesületi versenyzőt. Ez azt jelentette a számukra, hogy 2 fiatal nem tud elindulni, hiszen nemcsak a javításra nem marad idő, hanem az eredeti kiírás alapján tervezett közös bicikli használat is meghiúsul.

Egyikük azonban megkereste ezzel a gonddal a szervezőket. A Tamási Bringa Sport Egyesület edzője segítőkész volt, olyannyira, hogy a „profi” versenyzőjét, Apali-Szabó Benedeket megkérte, adja át a nagy értékű kerékpárját – mint kiderült, ők egy órával később indulnak. Egy másik vezető pedig a saját fiát kérdezte meg, (aki nem versenyzőként, hanem segítőként volt jelen), odaadná-e az ő montiját is, hogy minden Körös-toroki Oxigénfaló indulhasson…

Szomorúságuk hálás örömre fordult, s így még nagyobb izgalommal indultak el a legnépesebb résztvevők között a kisebbek. S bár korosztályukban is idősebbekkel kellett versenyezniük, kiválóan küzdöttek, Joel (U11) bravúrosan 3., Benjámin (U13) 7. lett a 4-5 körön zajló 6-8 km-es távon.

A nagyoknál – mint várható volt – még többet számított a rajtsorrend (ami regisztráció alapján volt), így a korán, gyorsan adminisztráló iskolák jól pozícionálták tanulóikat. Barnabás (U21 5kör, 12.5km) hamar az élre állt, kemény tempót tartva a kialakult párás hőségben is győzedelmeskedett (1.) Balázs (U17 4kör, 10km) már-már vakmerően nyomta, s ezzel 2. lett. Dávid (U19 4kör, 10km) óvatosabb, de kitartó versenyzéssel szintén 2. lett korosztályában. A fősportként kézilabdázó Gábriel (U15 3kör, 7.5km) 6. lett, Abigél (WU15 3kör, 7.5km) pedig – aki a legnehezebb, régi bicajjal indult és szinte csak iskolába menet használ „montit” – szintént 2. lett!

Így nagy meglepetésre a legeredményesebb Diákolimpiát zárta a Körös-toroki Oxigénfaló Kerékpáros Kör “alszekciója”, a “G-Team”, azaz a Giricz-testvérek. Hiszen 5 dobogós hellyel, s mindannyian oklevéllel térhettek haza neves hegyvidéki városok, iskolák közel 200 sportolója közül.

Video, részletesebb élménybeszámoló, további fényképek a Körös-toroki Oxigénfalók hivatalos oldalán: http://www.KTOF.team

A technikai támogatást a Dobai család, Kovács N. és az Új Bárka Egyesület  biztosította – melyet ezúton is köszönünk, s „extra” hálával tartozunk a szervező Tamási Bringa Sport Egyesületnek valamint Pőcz Csaba fotósnak!

Giricz László

Exit mobile version