Belföld

Négynapos munkahetet tesztel a Magyar Telekom

Négy hónapig több részleg bevonásával zajlik a Magyar Telekomnál a nagyszabású négynaposmunkahét-kísérlet, amelynek elsődleges célja a tapasztalat- és információgyűjtés.

A hazai nagyvállalati szektorban elsőként a Magyar Telekom próbálja ki pilotprojekt keretében a négynapos munkahetet – jelentette be csütörtöki közleményében a cég.

Mint írták, a Magyar Telekom azok után kezd a kísérletbe, hogy világszerte már több országban (például Brüsszelben, Japánban, Izlandon és Spanyolországban) próbálták ki a négynapos munkahetet, legutóbb Nagy-Britanniában, az eredmények pedig igencsak biztatók.

A Magyar Telekomnál tesztjelleggel július és október között négy csapat – köztük támogató és ügyfélkapcsolatban dolgozó területek egyaránt – négynapos munkarendre áll át.

Friedl Zsuzsanna chief people officer szerint eddig is jellemezte a céget a kísérletezés, az, hogy bátran próbálnak ki új dolgokat. Különösen, ha olyan kezdeményezésről van szó, amelytől a kollégák fejlődését, működésük, valamint életminőségük javulását várhatják. A mostani négynaposmunkarend-teszttől azt várják, hogy javul dolgozóik munka-magánélet egyensúlya, és maga a munkavégzés is hatékonyabbá válik.

A fizetés marad

Fontos szabály, hogy a négynaposra csökkentett munkahetet úgy vezetik be kísérleti jelleggel, hogy kollégáik ugyanazt az alapbért viszik haza, miközben a vállalaton belül próbálják minél gördülékenyebbé tenni a munkaszervezést.

A NÉGY HÓNAPOS TESZTIDŐSZAK LEGFONTOSABB CÉLJA AZ INFORMÁCIÓGYŰJTÉS.

A Magyar Telekom mindemellett országos reprezentatív kutatásba is kezd, hogy felmérjék, mely szektorban és megvalósítható-e egyáltalán, és ha igen, miként szerveződhetne meg a négynapos munkahét. Továbbá megkérdezik a magyar munkavállalók véleményét is a négynapos munkahét bevezetéséről, valamint társadalmi párbeszédet kezdeményeznek a témában.

index.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Egy hónap se kellett a Tisza hatalmas kudarcához: ma áttörte az üzemanyagár a védett szintet

cs3-szerkeszto

Magyarország destabilizációjára figyelmeztet Schiffer András

cs3-szerkeszto

Mi Hazánk: Kapitány István és a Tisza ne veszélyeztessék a hazai üzemanyag-ellátást!

cs3-szerkeszto

Újabb üzemanyag-drágulás jön péntektől 

cs3-szerkeszto

Alkotmányos patthelyzet alakulhat ki a tiszás alaptörvény-módosítás miatt

cs3-szerkeszto

Brutális áremelkedés jön a benzinkutakon, és már a védett ár sem jelent mentőövet

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence is megszavazta a jogállam lebontását

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Ha az elnököt erőszakkal megfosztják a hivatalától, akkor Magyarországnak joga van ellenállni

cs3-szerkeszto

Megszavazták az alaptörvény módosítását

cs3-szerkeszto