Sport

Dárdai Pál 25 év után szakít a Herthával

Labdarúgóként klubrekorder volt, edzőként többszörös megmentő. Új feladatok várnak rá – máshol.

Német sajtóértesülés szerint 25 év után távozik a Hertha BSC-től Dárdai Pál, aki labdarúgóként, majd edzőként tevékenykedett a futballklubnál.

A Bild napilap pénteki híradása szerint a 46 esztendős magyar szakember beleegyezett szerződésének a felbontásába, és ezért hétszámjegyű összeget kap az egyesülettől. A magyar válogatott volt szövetségi kapitányának június végéig szólt a megállapodása az első csapattal – amelytől novemberben menesztették -, a junioroknál pedig határozatlan idejű kontraktussal rendelkezett.

Fredi Bobic ügyvezető a 2021/2022-es szezont lezáró klubértekezleten nem nyilatkozott Dárdai jövőjéről.

A pécsi születésű játékos 1997-ben a BVSC-től igazolt a Herthához, ahol 2012 nyaráig klubrekordot jelentő

366 mérkőzésen lépett pályára.

Már abban az évben elkezdte edzeni az U17-es gárdát, majd 2015-től 2019-ig az első csapat felkészülését irányította, közben megbízott szakvezetőként hét meccsen a magyar válogatott kispadján is ült. Két éve visszakerült a Hertha korosztályos csapatához, aztán tavaly januártól novemberig ismét a Bundesligában dolgozott, majd a helyét a török Tayfun Korkut vette át, akit márciusban Felix Magath váltott.

A Hertha osztályozón kiharcolta az élvonalban maradást, majd egy hete Sandro Schwarzot nevezték ki vezetőedzőnek, akinek a munkáját másodedzőként Bódog Tamás segíti.

infostart.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Országos bajnok lett a Csongrádi Batsányi János Gimnázium 6.F osztályos csapata 

cs3_szerk2

Ugrai Panna újabb bajnoki címet szerzett! 

cs3_szerk2

A mindszenti Ugrai Panna országos bajnok lett!

cs3_szerk2

Csütörtökön újabb döntőt úszott a mindszenti Ugrai Panna

cs3_szerk2

A mindszenti Ugrai Panna erősen kezdett, magyar bajnoki 2. hellyel nyitott az OB-n

cs3_szerk2

Hajrá, Ugrai Panna! Kezdődik az úszó Országos Bajnokság

cs3_szerk2

Kiváló eredményeket értek el a szentesi katonák

cs3_szerk2

Mindszenti elnöke lett a hódmezővásárhelyi fociklubnak

cs3_szerk2

Ausztrál Nagydíj – Norris nyerte a kaotikus idénynyitót

cs3_szerk2