Site icon Cs3.hu

Moderari: A kórházról – még egyszer

A választási kampány hevében az ellenzék – önmagát az egészségügy megmentőjeként beállítva – ígért és mesélt, ámított és lázított.

Regét mondtak a csodás magánegészségügyről, a koktélt felszolgáló nővérkéről, de aztán szó esett a kórházi ellátás központosításáról is.

Ez utóbbiról először a szószátyár hódmezővásárhelyi polgármestertől hallottunk.

Aztán Dr. Komáromi Zoltán és Dr. László Imre – mint a DK egészségpolitikusai – beszéltek az egészségügy reformjáról, de a kórházak bezárásáról ők is igyekeztek elterelni a figyelmet.

A tegnapi napon aztán csak kibújt a szög a zsákból: az ATV műsorában Komáromi Zoltán arról beszélt, hogy Magyarországon a 164 kórház helyett elég lenne 100 kórház is, esetleg még ennél kevesebb is.

Idáig jutottunk: az ellenzék már nyíltan a kórházak bezárásáról és az egészségügyi dolgozók elbocsátásáról fantáziál.

A FIDESZ-KDNP kormány pedig 1,5 milliárd forintból éppen felújítja a szentesi kórház Belgyógyászati Osztályának és Intenzív Osztályának az épületét.

Micsoda különbség!

                                                                                                                      Moderari

Exit mobile version