Site icon Cs3.hu

Orbán Balázs: Orbán Viktor a következő két napban a magyar nemzeti érdekek érvényesítéséért fog harcolni Brüsszelben

„Az Európai Tanács hétfőn és kedden rendkívüli ülést tart Brüsszelben. A tanácskozás középpontjában az ukrajnai háború és az általa okozott kihívások, köztük az egész Európai Uniót kínzó, egyre magasabb energiaárak állnak.

Az állam-, illetve kormányfők a márciusi versailles-i csúcson megállapodtak abban, hogy nem vezetnek be az orosz energiahordozókat érintő uniós szankciókat, az energiafüggőség csökkentése érdekében hozott intézkedéseknél pedig figyelembe veszik az országok eltérő energiaszerkezetét, valamint azt a szuverén jogot, hogy az egyes tagállamok maguk határozzák meg az energiamixüket. Ennek a nehezen létrehozott európai egységnek mond ellent az Európai Bizottság hatodik szankciós csomagra tett javaslata.

Magyarország a jelenlegi formájában nem tudja támogatni az újabb szankciókat, a Bizottság javaslata ugyanis felér egy atombombával a gazdaságra.

Elfogadásuk esetén azonnal súlyos ellátási zavarokat okoznának, és aláásnák létfontosságú energiabiztonsági érdekeinket. Sem a magyar háztartások, sem pedig a magyar gazdaság nem tudná elviselni a következményeket.

Ezért Magyarország csak abban az esetben támogatja az új szankciós csomagot, ha annak nem a magyar családok és vállalkozások fizetik meg az árát! Ehhez viszont

Brüsszelnek garanciát kell vállalnia arra, hogy a Magyarországra érkező vezetékes szállítású kőolaj felmentést kap

 és biztosítania kell az Adria-kőolajvezeték kapacitásbővítését, amely a vezetékes szállítás esetleges leállása esetén lehetővé tenné a tengeren keresztüli olajszállítást. Ez a garancia különösen fontos annak a pár napja elhangzott fenyegetésnek a fényében, hogy az ukrán energetikai miniszter tanácsadója arról beszélt, hogy bármi megtörténhet a Barátság kőolajvezetékkel, amelyen keresztül az orosz kőolaj Magyarországra érkezik.

Szükséges továbbá, hogy uniós finanszírozás váljon elérhetővé az átmeneti technológiákba és infrastruktúrába történő beruházásokhoz, ugyanis át kellene alakítani a magyarországi olajfinomítókat, amelyek jelenleg csak orosz olajat képesek finomítani. Emellett pedig növelni kell a nukleáris és a napenergia előállítását is, hogy biztosíthassuk a szükséges energiamennyiséget.

Orbán Viktor miniszterelnök a következő két napban a magyar nemzeti érdekek érvényesítéséért és megvédéséért fog harcolni Brüsszelben.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Exit mobile version