Site icon Cs3.hu

Késsel és husángokkal esett egymásnak 25 ember Bakson

A kisteleki rendőrök befejezték az ügynek a vizsgálatát azzal a 11 gyanúsítottal szemben, akik egymást megkéselték és husángokkal ütötték Baks központjában.

A rendőrségre 2021. május 4-én este érkezett bejelentés, hogy a Fő utcán ismeretlenek késsel és botokkal bántalmazzák egymást.     

A helyszínre kiérkező egyenruhások mintegy 25 főből álló felbőszült és felfegyverkezett tömeget találtak, akik korábbi sérelmeiket akarták így megtorolni.

Az elvégzett adatgyűjtések és a tanúkihallgatások eredményeként a rendőrök megállapították, hogy a bűncselekményt két rivális családnak tagjai követték el.

A nyomozóknak az eljárás során 11 feltételezett elkövetőt sikerült azonosítani, akiket gyanúsítottként kihallgattak és kettőt őrizetbe vettek.

Ellenük garázdaság és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A Kisteleki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály munkatársai a nyomozást befejezték, az iratokat vádemelési javaslattal megküldték az ügyészség részére.

police.hu

Exit mobile version