Site icon Cs3.hu

Ismét útjára indul a békemenet

Március 15-én útjára indul a kilencedik békemenet a Civil Összefogás Fórum–Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szervezésében. Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF–CÖKA szóvivője a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy a jelenlegi helyzetben nem is lehetne aktuá­lisabb a békemenet.

“A magyar emberek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ünnepén egyértelmű üzenetet küldhetnek Brüsszelnek és a magyar baloldalnak abban a tekintetben, hogy nem kívánnak belekeveredni semmilyen háborúba, nem kívánnak sem fegyvereket, sem katonákat küldeni a frontvonalra.”

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek ifj. Lomnici Zoltán a békemenet jelentőségéről. A Civil Összefogás Fórum–Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA) szóvivője hozzátette: a demonstráció ezúttal – szimbolikusan és ténylegesen – hidat képez azok között a magyar emberek között, akik a fegyverek elhallgatását várják a szomszédunkban, és nap mint nap ezért szorítanak és imádkoznak. 

– A béke üzenetével és a háború elutasításával a békemenet – klasszikus nemzeti, szuverenista hitvallása mellett – ennél aktuálisabb nem is lehetne, mint nemzeti ünnepünkön – húzta alá ifj. Lomnici. – Minden egyes megmozdulás a magyarság megmaradását és prosperitását elősegíteni kívánó emberek szabad akaratának a diadala. Persze van az eszmék mellett gyakorlati oldala is az eseménynek – annak a kifejezése, hogy a résztvevők hitet tesznek a közös értékeik mellett.

A békemenet sikerének kulcsa tehát az a közös akarat, amely kétségtelenül egy politika és egy személy, a polgári-nemzeti ideológia és Orbán Viktor kormányfő körül összpontosul 

– rögzítette.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Exit mobile version