Site icon Cs3.hu

Több száz középiskolás emlékezik a kommunizmus áldozataira

Több száz középiskolás emlékezik pénteken Budapesten, a Nemzeti Vértanúk Emlékművénél a kommunizmus áldozataira, a megemlékezés közvetítésébe több ezer Kárpát-medencei diák kapcsolódik be.

    A  Rákóczi Szövetség az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta az Országgyűlés Hivatalával és a Nemzeti Emlékezet Bizottságával együttműködve szervezett ünnepségen a részt vevő több száz budapesti diák mellett az online közvetítésbe több száz Kárpát-medencei középiskola diákjai kapcsolódnak be tanórákon.
    Az eseményen megemlékező beszédet mond Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a rendezvény koszorúzással zárul.
    A Nemzeti Vértanúk Emlékművét 2019 őszén állították helyre azok emlékére, akik magyarságuk megvallásáért vértanúkká, áldozatokká váltak.
    A Rákóczi Szövetség 2020 óta február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján, az V. kerületi Vértanúk terén lévő emlékműnél szervezi megemlékezését fiatalok részvételével – olvasható a közleményben.

MTI

Exit mobile version