Site icon Cs3.hu

A Belügyminisztérium 3,6 milliárdos pályázatot hirdet önkormányzati fejlesztésekre

A Belügyminisztérium 3,6 milliárd forint összértékű pályázatot hirdet önkormányzati ingatlanok és infrastruktúra fejlesztésére, karbantartására – jelentette be Pogácsás Tibor, a tárca önkormányzati államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

    A pályázati támogatások segítségével megújulhatnak bölcsődék, óvodák, iskolák, háziorvosi rendelők, sportudvarok, önkormányzati utak, hidak, járdák és közös önkormányzati épületek. A támogatás a pályázat megjelenését követően felmerült költségekre vehető igénybe, célja az önkormányzati vagyon értékének megőrzése és a közszolgáltatások színvonalának javítása  – mondta az államtitkár.
    Pogácsás Tibor kiemelte, hogy az önkormányzatok működése biztosított, de a kormány a fejlesztésekhez támogatást nyújt többi között a belügyminisztériumi pályázattal és a Magyar falu programmal.
    A belügyminisztériumi pályázat benyújtási határideje február 4-e.
    A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a tárca évről évre pályázati támogatást nyújt az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekhez. Idén a 3,6 milliárdos pályázati támogatásból 1,3 milliárd jut kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztésére, 2 milliárd belterületi utak, járdák, hidak felújítására és 300 millió az óvodai, iskolai és az utánpótlássport infrastruktúrájának fejlesztésére.
    A kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények – bölcsődék, óvodák, háziorvosi rendelők, illetve közös önkormányzati hivatali székhelyek – fejlesztésére legfeljebb 40 millió forint igényelhető, óvodai, iskolai és utánpótlássport infrastruktúra-fejlesztésre legfeljebb 20 millió. A belterületi utak, járdák, hidak felújítására a fővárosi kerületi önkormányzatok legfeljebb 60 millió, a megyei jogú városok 50 millió, a 10 ezernél több lakosú települések 40 millió, az annál kevesebb lakosúak legfeljebb 20 millió forintot igényelhetnek.
    A vissza nem térítendő támogatást a települési önkormányzat igényelheti az egy lakosra jutó adóerő-képessége alapján meghatározott arányú önerő biztosításával.
    A pályázatokról a miniszter március 31-éig dönt, illetve legkésőbb október 14-éig további döntést hozhat. A pályázaton elnyert összeg felhasználásának végső határideje 2023. december 31. – közölte a Belügyminisztérium.

MTI

Exit mobile version