Site icon Cs3.hu

Novák Katalint jelöli államfőnek a Fidesz

Novák Katalin jelenlegi családokért felelős tárca nélküli minisztert jelöli köztársasági elnöknek a Fidesz – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök keddi évzáró sajtótájékoztatóján, Budapesten.

    Áder János jelenlegi köztársasági elnök második államfői mandátuma 2022. május 10-én jár le. Az alaptörvény értelmében másodszor nem választható újra.
    A miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatóján sajnálatát fejezte ki, hogy a magyar alkotmányos rend csak két hivatali ciklust enged az államfőnek, majd arról beszélt: negyven országgyűlési képviselőnek kell ajánlást tennie az új államfő személyére. A Fidesz pártelnöksége a kérdést megvitatta, és javaslatát hivatalosan már meg is tette – közölte Orbán Viktor.
    Novák Katalin 1977. szeptember 6-án született Szegeden. A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, majd a Szegedi Tudományegyetem, valamint az Université Paris X Közösségi és francia jogi képzését is elvégezte. Az Egyesült Államokban, Franciaországban és Németországban is élt, dolgozott. Angolul, franciául és németül folyékonyan beszél, spanyolul társalgási szinten.
    A 2018-as országgyűlési választáson a Fidesz országos listájáról szerzett mandátumot.
    A kormányzati portálon is olvasható életrajza szerint három gyermekes családanyaként és a magyar kormány demográfiai törekvéseinek felelőseként célja a vágyott gyermekek megszületésének elősegítése, a gyermeket nevelő családok megerősítése, a családalapítás előtt álló fiatalok támogatása, a generációk közötti együttműködés ösztönzése. Kiemelten fontosnak tartja, hogy a nőknek ne kelljen lemondaniuk a családalapításról, ha fontos számukra szakmai karrierjük.
    Nevéhez fűződik egyebek mellett a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért kutatóintézet létrehozása, a Családok éve 2018-as meghirdetése, a kétévente rendezett Budapesti Demográfiai Csúcstalálkozók megszervezése, olyan nemzetközileg is elismert lehetőségek kidolgozása, mint a Babaváró támogatás, a négygyermekes édesanyák szja-mentessége, az Otthonteremtési Program és a bölcsődei fejlesztések elindítása.
    Novemberében mutatták be a szerkesztésében kiadott – ötven ember, köztük író, költő, humorista, pap, sportoló, tudós, gazdasági és közéleti szereplő – családról szóló írásait tartalmazó Ami a miénk című kötetet.
    
Kormányzati tevékenysége:
    2020-tól családokért felelős tárca nélküli miniszter;
    2021. június 15. és 2021.október 5. között a Társadalmi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs vezetője;
    2014-2020: család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma;
    2014 és 2016 között nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma;
    2012-2014: miniszteri kabinetfőnök, Emberi Erőforrások Minisztériuma;
    2013-2014: frankofón ügyekért felelős miniszteri biztos, Külügyminisztérium;
    2010-2012: miniszteri tanácsadó, Miniszteri Kabinet, Külügyminisztérium;
    2001-2010: a Külügyminisztérium különböző főosztályain dolgozott, valamint a gyermekeivel otthon töltött évek.
    
    Közéleti tevékenysége:
    2021 szeptemberétől a Magyar Református Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete;
    2020-tól a Stratégiai és Családügyi Kabinet társelnöke;
    2019-től a Politikai Hálózat az Értékekért Political Network for Values) elnöke;
    2019-től a Nemzetközi Demokrata Unió női tagozata (International Women’s Democrat Union) alelnöke;
    2018-tól a Nők Magyarországért Klub alapító elnöke, a Nők a Magyar Nemzetért Mozgalom elindítója;
    2017-ben a Fidesz alelnökévé választották, miniszteri tisztsége miatt a 2021 novemberében tartott pártkongresszuson nem indult újra a tisztségért;
   2018: a Fidesz-KDNP pártszövetség népesedés- és családügyi kabinetjének titkára;
    2018-tól az Országgyűlés Magyar-Francia Baráti Csoportjának elnöke;
    2016: a Szegedi Tudományegyetem Frankofón Egyetemi Központja tanácsadó testületének tagja.

    Díjai és elismerései:
    2021: Szent Mórus Tamás-díj;
    2021: Milotai Nyilas István-emlékérem
    2020: a Lengyel Köztársasági Érdemrend parancsnoki keresztje;
    2019: a Francia Becsületrend lovagkeresztje;
    2019: Popovics-díj (Magyar Nemzeti Bank);
    2019: a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Családok Angyala-díj (Angelus Familiarum) kitüntetettje
    2018: Pro Familiae Hungariae Díj (Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság);
    2018: a Nagycsaládosok Országos Egyesületének díja;
    2017: a Magyar Bölcsődék Egyesületének Akócsi Ágnes-díja;
    2016: Luchador por la Familia (Családokért küzdők díja, Associació Plataforma per la Família Catalunya adományozásában.

MTI

Exit mobile version