Site icon Cs3.hu

Hét illegális migráns halt meg egy balesetben Mórahalomnál

Hét illegális migráns életét vesztette és négyen megsérültek, amikor felborult egy migránsokat szállító autó hétfőn éjszaka Mórahalom belterületén, az 55-ös főúton. 

A szerb autó vezetője, az ellenőrzésben résztvevő rendőröket meglátva, nagy sebességgel próbált meg  elhajtani, azonban az egyterű jármű egy épület falának csapódott, és az oldalára borult. A balesetben összesen heten vesztették életüket, míg a sofőr és másik három migráns megsérült, a mentők mind a négy embert kórházba szállították. Műszaki mentés céljából a szegedi, a ruzsai, valamint a mórahalmi tűzoltókat riasztották, az egységek a társhatóságokkal közösen dolgoztak a helyszínen, amelyet a munkálatok idejére teljes szélességében, több órára lezártak.

Szabó Szilvia Katalin sajtószóvivő továbbá elmondta, hogy a sofőrt őrizetbe vették, ellene embercsempészés és halálos tömegszerencsétlenség okozása miatt indul eljárás.

Fotók: Donka Ferenc

Exit mobile version