Site icon Cs3.hu

Csongrádi az ország legszebb tini lánya

28 induló közül az ország legszebb tini lánya a 17 éves csongrádi Fekete Vivien.

31. alkalommal került megrendezésre a gödöllői királyi kastély lovardájában a Miss Hungary 2021 nemzetközi szépségverseny és királynőválasztás döntője. Csongrád-Csanád megyéből négy hölgy is döntőbe került, akik közül a csongrádi Fekete Vivien a tini kategória királynői koronáját vihette haza. A 17 éves fiatal hölgy nem első alkalommal indult el a legszebbek között, de a legcsillogóbb korona első alkalommal került a fejére. A válogatót Harkányban egy 4 napos fotótábor keretein belül rendezték meg, de a decemberi döntő megrendezése még bizonytalan volt, a vírus helyzet miatt. A tini kategória csongrádi versenyzője Fekete Vivien, tudatosan készült, természetesen tele reményekkel és némi kétellyel is, hiszen egy 22 tagú szakmai zsűri szempontjainak kellett megfelelnie. Az idei évben leginkább a természetes szépséget helyezték előtérbe, az egyéni stílust, és hogy a versenyző személyiségéből, minél többet meg tudjon mutatni a zsűrinek az alatt a rövid idő alatt, amíg felvonulnak a kifutón. Négy öltözetben kellett megmutatni magukat, mint a bunda tour, a hétköznapi viselet, egy saját kollekció és az elmaradhatatlan estélyi viselet. Vivien, mint mondta, nagyon izgult mint mindenki, és különösebben nem is lehet készülni, mert az egyéniséget és a kisugárzást nem lehet átalakítani. „Pont ez a cél, hogy amilyen vagy az a zsűri számára megnyerő legyen. A kivonulásnál voltam a leginkább feszült, de sikerült, mindent kikapcsolni magam körül, és arra figyelnem, hogy szép egyenes tartással menjek, és felfelé nézzek, mivel erre külön felhívták a figyelmünket. A cél természetesen a győzelem volt, de úgy éreztem, hogy a többiek rutinosabbak, magabiztosabbak. A 28 jelölt közül, az hogy én kaptam meg a koronát, hihetetlen jó érzés, nem beszélve arról, hogy egy másik kontinens versenyén egy személyben képviselhetem Magyarországot. A célom egyelőre, hogy a tanulmányaimat folytassam, de a szépségipar mindenképpen első helyen áll.”  A fotókat elnézve, erre minden esély adott, és mint az eredmény mutatja, a siker sem maradt el.

T.G.

Exit mobile version