Site icon Cs3.hu

Átadták Bársony István Mezőgazdasági Technikum felújított főépületét Csongrádon

Szerdán adták át az Alföldi Agrárszakképzési Centrum (ASzC) Bársony István Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium felújított főépületét Csongrádon.

A mezőgazdasági szakközépiskola felújítása befejeződött, az épületen nyílászárókat cseréltek, kívülről hőszigetelték, valamint napelemeket is felszereltek. A renoválás során arra is ügyeltek, hogy az 1928-ban elkészült iskola arculata ne változzon meg, az épület a felújítást követően is megtartotta régi jellegzetességeit.

Az ünnepségen a megjelenteket Asztalos Zoltán, az intézmény igazgatója köszöntötte,, majd rövid beszédében kitért arra, hogy előkészítés alatt van a mezőgazdasági középiskola vadászházának és tanműhelyének felújítása is.

Vári László, az Alföldi ASzC kancellárja megköszönte a szaktárcának az anyagi támogatását, az iskola vezetésének pedig a felújítás lebonyolításában végzett munkáját. Kérte a diákokat, hogy vigyázzanak az épület állagára.

Beszédet mondott Bedő Tamás, Csongrád polgármester is, melynek során kijelentette:a város továbbra is támogatja a középiskolát, tervben van a kollégium újabb vizesblokkjának felújítása, a tervezett városközpont-rehabilitáció során pedig parkolókat építenek majd a környéken.

Exit mobile version