Csongrád

Csongrádi sikerek az első online Fitkid Európa Kupán

Az első online Fitkid Európa Kupára két csongrádi egyesület versenyzői is kijutottak, ahol előkelő helyen végeztek több korcsoportban is.

Az első fitnesz versenyeket nem is olyan régen, 1984-ben rendezték meg az Egyesült Államokban, ez volt a fitkid elődje. Magyarországon 1997-ben volt az első fitkid versenyt. Az az óta eltelt időszak alatt Európát is meghódította ez a sportág és nagy népszerűségnek örvend nem csak a lányok, hanem egyre inkább a fiúk körében is. Nem is véletlen, hogy Csongrádon nem csak egy egyesület keretein belül foglalkoztatják és készítik fel a versenyzőket a rangos megmérettetésre, minden év őszén, ami nem más, mint a Fit Kid Európa Kupa. Az idei év versenyét rendhagyó formában rendezték meg, amelyre a versenysorozat történetében még nem volt példa. Online keretek között mérték össze tudásukat a sportolók, amelyre nem kisebb izgalommal készültek, mint egy élőben megrendezett kupára. A részvétel, mint mindig, most is minősítéshez kötött volt, amelyre két csongrádi egyesület versenyzői is kijutottak és szép eredményeket értek el. A Csongrád Fitness SE versenyzői közül Kádár Bora és Szombathelyi Péter a II. osztályban az első helyet szerezte meg. I osztályban, Gyapjas Lizett és Bede Réka első helyen végzett, míg a Juhos Dóra és Bede Réka duó a harmadik helyet szerezte meg. Az online verseny lényege, hogy a gyakorlatokat a megadott időben felveszik és levetítik a bíróknak, akik a megszokott módon pontoznak. A gyakorlatok gondos felkészülést és gyakorlást igényelnek, mint egy hagyományos versenyen. A versenyszámok összeállításánál arra törekednek az edzők, hogy mindig valami újszerűt hozzanak, amely a küllemre, azaz a ruhákra is vonatkozik. A csillogás a modern formák nagyon színes színfoltjai egy-egy versenynek, amelyekre szintén készülniük kell a versenyzőknek. Csongrád másik egyesülete, a Victoria Fitness SE 2 fiatal hölgyversenyzővel indult az Európa Kupán. Magyar Malka Kisteleken él, de korábban Csongrádon laktak, így az egyesületet képviselve, II osztályban az előkelő harmadik helyen végzett. Almási Adél pedig az I osztályban a negyedik helyet szerezte meg. Az eredményhirdetés természetesen izgalmas volt, de egyöntetűen az élőben megrendezett versenyek izgalma és hangulata nem volt érezhető. Ettől függetlenül a munka folyik tovább, készülnek a versenyzők, hiszen a vírus helyzet miatt elmaradt korábbi versenyek is megrendezésre kerültek az elmúlt időszakban. A versenyek a hangulat és az izgalmak mellett össze is kovácsolnak egy közösséget, így lelkileg is ad egy pluszt. Idén ez elmaradt, de az eredmények és a fénylő érmek eljutottak egy magyarországi kisvárosba, Csongrádra. A siker az elkövetkező időszakra is biztosított, hiszen mind a két klub edzője: Kátai Judit és Bartók Anikó elmondta, nincs megállás, gyakorolják az újabb elemeket és készülnek a következő versenyekre.

T.G.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Őszi díszbe borul a csongrádi Fő utca

cs3_szerk2

Szegeden tart előadást a csongrádi természetfotós

cs3_szerk2

Egy 19 éves férfi ellopott egy traktort Csongrádon, de visszavitte, mert nem tudta eladni

cs3_szerk2

A csongrádi Bús József hajtja az ország egyik legjobb CII-es póni fogatát

cs3_szerk2

Szerdától megindulhat a forgalom a csongrádi pontonhídon

cs3_szerk2

5,3 milliárd forintból újul meg a villamosenergia-hálózat Csongrád és Szentes között

cs3_szerk2

Új fejlesztések indulnak Csongrádon

cs3_szerk2

Farkas Sándor: Csongrád a következő években is tovább fejlődik!

cs3_szerk2

Az Apostol szórakoztatja a csongrádi időseket

cs3_szerk2