Site icon Cs3.hu

A magyar csapat a 6-3 óta először nem kapott ki Angliában

London, 2021. október 12. Szalai Attila (b), Kecskés Ákos (b2, lent) és Nagy Zsolt (j), valamint az angol John Stones (b3) és Tyrone Mings (b4) a labdarúgó világbajnoki selejtezõk 8. fordulójában játszott Anglia - Magyarország mérkõzésen a londoni Wembley Stadionban 2021. október 12-én. A találkozó 1-1-es döntetlennel zárult. MTI/Kovács Tamás

A magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott kedden az Eb-ezüstérmes angol csapat vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat nyolcadik fordulójában, de bravúrja ellenére negyedik maradt a csoportjában.

    A Wembley Stadionban rendezett mérkőzésen Marco Rossi szövetségi kapitány együttese Sallai Roland büntetőjével a 24. percben került előnybe, a házigazdák pedig a 37. percben egy pontrúgást követően John Stones révén egyenlítettek.
    A nemzeti együttes az Évszázad mérkőzése, azaz a 68 évvel ezelőtti legendás, 6-3-as diadal óta először nem kapott ki Angliában. Azóta nyolcszor vereséggel tért haza a szigetországból.
    A magyar válogatott november 12-én San Marinót fogadja, majd három nappal később Lengyelországban zárja a kvalifikációs sorozatot.

    Vb-selejtezők, 8. forduló, I csoport:
Anglia-Magyarország 1-1 (1-1)
—————————–
London, Wembley Stadion, 69 380 néző, v.: Alejandro Hernández (spanyol)
    gólszerzők: Stones (37.), illetve Sallai (24., 11-esből)
    sárga lap: Shaw (22.), illetve Schäfer (42.), Szoboszlai (90.)

    Anglia:
    ——-
Jordan Pickford – Kyle Walker, John Stones, Tyron Mings, Luke Shaw – Phil Foden, Declan Rice, Mason Mount – Raheem Sterling (Henderson, 76.), Harry Kane (Abraham, 76.; Ollie Watkins, 92.), Jack Grealish (Saka, 62.)

    Magyarország:
    ————-
Gulácsi Péter – Lang Ádám, Szalai Attila, Kecskés Ákos – Nego Loic (Bolla Bendegúz, 92.), Nagy Ádám, Schön Szabolcs (Holender Filip, 68.), Schäfer András (Vécsei Bálint, 79.), Nagy Zsolt – Szoboszlai Dominik (Nikolic Nemanja, 92.) – Sallai Roland (Hahn János, 79.)

    I. félidő:
    ———-
    24. perc: egy magasra felpattanó labdát Nego fejjel vitt volna el Shaw elől, az Európa-bajnoki döntőben gólt szerző balhátvéd azonban úgy szabadított fel, hogy közben eltalálta a magyar játékos fejét. A spanyol játékvezető büntetőt ítélt – a VAR jóváhagyta a döntést -, Sallai pedig a másik irányba induló Pickford mellett a jobb alsó sarokba lőtt (0-1).
    37. perc: Foden végzett el szabadrúgást a jobb oldalról, élesen középre lőtt labdáját megcsúsztatták, Stones pedig közvetlenül a kapu torkából a hálóba helyezett (1-1).

    Az angol drukkerek kapu mögött helyet foglaló keménymagja hangos füttykoncerttel fogadta a magyar himnuszt, amely alatt végig énekeltek. A magyar válogatott napra pontosan 119 évvel ezelőtt játszotta első hivatalos mérkőzését, akkor Ausztria vendégeként 5-0-s vereséget szenvedett.
    A találkozó gyászszünettel – amely hangos tapsvihar volt – indult az angolok 1966-ban világbajnok legendái, a szeptemberben elhunyt Jimmy Greaves és Roger Hunt tiszteletére.
    Nem sokkal a kezdés után kisebb verekedés tört ki a magyar szektorban, fekete ruhás szurkolók csaptak össze a rendőrökkel, de rövid idő belül helyre állt a nyugalom. A rendőrség közleménye azért hatolt a szektorba, hogy előállítson egy drukkert, aki rasszista megjegyzésekkel illetett egy rendezőt.
    Az első veszélyes helyzetre nyolc percet kellett várni, Shaw indult meg a bal oldalon, beadását követően pedig Nagy Zsolt az utolsó pillanatban tudott Kane elől menteni. A magyarok a 14. percben jutottak először a házigazdák kapujáig, egy szépen felépített támadás végén Sallai lőtt jócskán fölé.
    A 24. percben előnybe kerültek a szervezetten futballozó magyarok a Nego által kiharcolt és Sallai révén értékesített büntetővel, ami önmagában bravúros teljesítmény, mivel az angolok idei 16 mérkőzésükből 12-szer gólt sem kaptak. Hátrányban az angolok még nagyobb nyomás alá helyezték riválisukat, melynek eredményeként a 37. percben egy szabadrúgást követően egyenlítettek.
    A fordulást követően kiegyenlítettebbé vált a játék, az angolok csak egy szöglet után tudtak veszélyes helyzetet kialakítani, igaz, Stones kis híján megszerezte második gólját. A 70. percben Kane kiugratásából Sterling került ziccerbe, de nem tudta elrúgni a labdát Gulácsi lábai mellett.
    A magyar válogatott végig szervezetten futballozott, volt, hogy percekig tudta tartani a labdát a világsztárokkal teletűzdelt riválissal szemben, a 84. percben a csereként pályára lépő Hahn hős lehetett volna, de Nagy Zsolt labdaszerzése után tíz méterről nem találta el a kaput.
    Az angolok az utolsó percekig próbálkoztak, de nem tudták újra feltörni a magyar védelmet.

MTI

Exit mobile version