Site icon Cs3.hu

Egy balos kormánnyal úgy járunk majd, mint az olaszok, ahol most épp 30 százalékkal drágul az áram

High voltage powerlines processed as duotone

High voltage powerlines processed as duotone

Nem csak a mosoly fagy az arcukra: 45 helyett csak 30 százalékkal nő az áram ára Olaszországban. Ha már az energia árát nem tudják csökkenteni, akkor inkább a növekedést csökkentik Olaszországban.

Olaszországban a háztartások és a vállalkozások októbertől többet fizetnek majd az áramért és a gázért, mivel a harmadik negyedév elején újabb meredek áremelkedés várható, annak ellenére, hogy a kormány a növekedés korlátozására irányuló intézkedéseket hozott.

Hiába tehát az olasz kormány megkésett és elkeseredett rezsiharca, a nagy európai energiaválság begyűrűzött az országba.

A háztartások villanyszámlája 29,8 százalékkal, a gázszámla pedig 14,4 százalékkal emelkedik egy átlagos család esetében, erősítette meg sajtóközleményében az olasz energiaszabályozó hatóság, az Arera.

Az új országos tarifák 2021 negyedik negyedévének (október-december) kezdetétől lépnek életbe. Az emelésre az Európa-szerte és azon túl is emelkedő energiaköltségek közepette kerül sor.  Az olasz fogyasztókra áthárított áremelkedés az Arera szerint elérhette volna a 45 százalékot is, ha a kormány nem lép közbe az új tarifaemelés felső határának megszabásával.

Magyarországon is emelte a rezsit a baloldal

A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára közműminimumot és fogyasztáshoz kötött, progresszívan emelkedő energiaárakat vezetne be a háztartások körében, ám ez a háztartások több mint felét negatívan érintené – erről beszélt Hortay Olivér, a Századvég Gazdaságkutató energetika üzletágának vezetője korábban.

A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában felmerült, hogy vajon miért pont ilyen programot hangoztat a Demokratikus Koalíció, amikor a párt elnöke,

Gyurcsány Ferenc kormányzása idején folyamatosan emelkedett a rezsi, a közműveket eladták, amiket gyakorlatilag az Orbán-kormány szerzett vissza.

Az energiaszolgáltatás 2010 után végre nemzeti kézbe került, ezzel valósítható meg a rezsicsökkentés, és eljutottunk oda, hogy Európában a legolcsóbb Magyarországon az elektromos áram és a gáz, vélte az üzletágvezető.

„Nem lesz gázáremelés”: rezsikáoszt teremtene a DK

A Századvég elemzői tanulmányozták, hogy hogyan érintené a háztartásokat a DK javaslata. Az alsó kategória alá eső magyar háztartásoknak az aránya kevesebb mint öt százaléka; a felső kategória fölé esőket, a háztartások több mint a felét negatívan érintené, ráadásul a téves szakmai koncepciót jól mutatja az is, hogy azok a háztartások, amelyek a leginkább rászorulók, nem kerülnének a kedvezményes kategóriába, mert jellemzően nem villamos energiát vagy földgázt használnak fűtésre, hanem szilárd tüzelőanyagokat – emelte ki Hortay Olivér.

A legtehetősebb háztartások helyzetét pedig nem nehezítené meg, mert ezek jellemzően energiahatékony infrastruktúrával felszereltek. Azonban a nagycsaládosokat mindenképp hátrányosan érintené, mert nagyobb háztartást visznek és alsó középosztálybeliek. Ez a szakértő szerint azzal járna, hogy a jelenlegi rezsiprogram felborulna, és a családok többségének megemelkedne a rezsiszámlája.

Az elmúlt nyolc évben az Európai Unióban Magyarországon csökkent a legnagyobb arányban az energiaszegény háztartásoknak az aránya,

tehát azok, akiknek anyagi probléma miatt gondot okoz befizetni a rezsit, vagy nem tudják felfűteni a a lakásukat, ezeknek az aránya Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben.

Európában ma Magyarországon a legalacsonyabbak a rezsiköltségek, és ez minden háztartásnak, minden embernek segítséget jelent, a kormány jelenlegi rezsiprogramja az egyik legsikeresebb program.

Azzal, hogy a Demokratikus Koalíció a háztartásoknak több mint a felét gazdagnak minősíti, és jelentősen növelni akarja az energia díjait, ez az eredmény megszűnne.

A Századvég elemzése szerint egyértelműen látszik, hogy

a DK programja leginkább azokat a családokat sújtaná, ahol sok gyerek van, és a nagyszülők is ott élnek.

Ez egy 2018-as korábbi program, amit most Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje újrakeretezett, és zöldprogramként próbálja eladni, azonban ez nem egy zöldprogram. A rezsicsökkentés egyik pozitív hatása környezetvédelmi szempontból az az, hogy a gázár drasztikus csökkenésével megnőtt azoknak a háztartásoknak az aránya, amelyek szilárd tüzelőanyagról átálltak gázra, és ennek köszönhetően a szállópor-koncentráció, a légszennyező anyagok kibocsátott mennyisége csökkent – hangsúlyozta Hortay Olivér a hirado.hu tudósítása alapján.

A legdrágább helyett a legolcsóbbak közt a magyar áram az unióban

Vásárlóerő paritáson számolva 2010-ben a rezsiköltségek Magyarországon a legmagasabbak közé tartoztak az unióban. A magyar rezsicsökkentési politikának köszönhetően azonban mára a helyzet megfordult és ez számos országban szemet szúrt.

És itt nem csak a hazánkat a nagyon kedvező magyar-orosz gázszerződés miatt diplomáciai értelemben megtámadó Ukrajnára gondolunk, hanem arra is, hogy a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint más országokkal ellentétben Magyarországon az ár tízéves összehasonlításban nem nőtt, hanem egyharmadával csökkent.

Magyarországon egy kilowattóra áram 10,31 eurócentbe kerül, ami az európai átlag fele, és a németországi ár harmada – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung az áramár-emelkedés kapcsán a magyarországi alacsony árakról. A német lap szerint

más országokkal ellentétben Magyarországon az ár tízéves összehasonlításban nem nőtt, hanem egyharmadával csökkent.

Hazánkban azonban a háztartási árakat törvény határozza meg, ennélfogva eddig nem történt politikai beavatkozás. Magyarországon az atomenergia mellett a hagyományos fosszilis energiaforrások – földgáz, kőolaj, szén – dominálnak – közli az újság a Mandiner szemléje szerint.

Nem véletlen, hogy egyre több ország tervez a magyarhoz hasonló rezsicsökkentési programot, csakhogy az energiaválság miatt sokan már elkéstek azzal.

Úgy tűnik azonban, hogy Magyarország az előrelátó tartalékolásnak is köszönhetően kivédheti a nagy európai energiaválság első hullámát, amiről egyes lapok most mélyen hallgatnak. Ők voltak azok, akik korábban kifejtették, teljesen érthetetlen és szakmailag indokolatlan a gáztározók feltöltése, amivel Orbánék célja mi más, mint a magyarok pénzének lenyúlása. A 24.hu szerint pedig a rezsicsökkentésen keresztül az állam kiveszi a pénzt az emberek zsebéből, hogy extraprofitra tegyen szert. A valóság azonban a lehető legtávolabb áll mindettől, mutatta be a Makronóm elemzése.

Forrás: mandiner.hu

Exit mobile version